A magyarországi Vodafone jogutódja lesz az az újonnan létrejövő One névre hallgató távközlési cég, amely lényegében magában foglalja majd a Digi, az Antenna Hungária és az Invitech márkákat. Így a korábban Vodafone TV néven (még a UPC felvásárlásával) létrejött műsorszolgáltató is a One alá fog tartozni.
A hvg.hu kedden arról cikkezett, hogy ez az átalakulás jelentősen érinti a megszokott műsorszórást, ugyanis rengeteg ügyfélnek okoz bosszúságot az átállás.
A korábbi Vodafone TV helyébe lépő platform, a One TV megjelenése úgy néz ki, nemcsak pár szlogen, és a logó lecseréléséből fog állni.
Az történt és történik folyamatosan ugyanis, hogy az ügyfelek egy alapjaiban új rendszert vettek használatba, amelyen egyszerre vannak jelen a hagyományos sugárzású tévécsatornák, valamint az on-demand tartalmak (például a tévétársaságok utóbbi egy hétben sugárzott műsorai), illetve a streaming platformok (Netflix, Max, SkyShowtime).
Még a Vodafone részéről folyamatosan érkeznek a frissítések a televíziós beltéri egységekre. Ez automatikus, az ügyfél nem tudja szabályozni, kötelező érvényű. Ezzel együtt ugyanakkor minden megváltozik, nem a megszokott mederben működik a szolgáltatás és a hozzá tartozó lehetőségek.
A felhasználók visszajelzései alapján a Vodadone Facebook-oldalán és a One mobilalkalmazás értékelési felületén is tömegesen jelentek meg a panaszok. Az egyik legtöbbször felmerülő gond az, hogy a csatornák lapozása nagyon lassúvá vált az elmúlt időszakban.
Van ahol 10-15 másodpercről írnak, de nem ritka a lefagyás sem. Néhányan arról számoltak be, hogy hiába előfizetők, az adás nem indul el, csak “gondolkodik” a médiabox percekig.
Sokan magát a OneTV teljes rendszerében tapasztalják az általános lassúságot, de az sem ritka, hogy a felületet is nehezen kezelhetőnek írják le. Még a távirányítók működésem sem teljesen problémamentes, a “vissza” gomb sem mindig üzembiztos.
Profilok akkor is megjelennek, hogy az adott eszközön egyetlen profil sincs. A felvett műsorok kezelése is bonyolultabb lett, ráadásul sokan az időzített kikapcsolás funkciója sem található már.