Számos díjmódosításra és szabályváltozásra számíthatunk a kormányablakokban és az okmányirodákban február 1-től, ad hírt a 24.hu. A változások a 25 évnél idősebb első jogosítványosokat, a nyugdíjasokat és másokat is érintenek.
A postai díjat is ki kell fizetnünk
Február 1-től emelkednek a közlekedési hatósági díjak: a jogosítvány meghosszabbítása most még csak 4000 forintba kerül, február 1-től azonban már 6900 forintot kell érte fizetnünk. Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek esetében 1500 forintról 3500 forintra emelkedik az ár.
A hatósági díjak emelkedésén felül azonban az okmányok kiállításával kapcsolatos, 2024 végén életbe lépett jogszabályváltozások, kormány-, illetve miniszteri rendeletek nyomán további szigorításokkal és díjtétel-növekedéssel számolhatunk a vezetői engedélyek, valamint az útlevelek kiállítása esetén – derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányhivatalok és okmányirodák vezetői részére kiadott tájékoztatójából. A lapunk birtokába került dokumentum alapján:
- postai díjakat vezetnek be a személyazonosító igazolványokon és a lakcímkártyákon felül a jogosítványoknál is. Eddig a lakcímre való postázásért semmilyen okmány esetében nem kellett illetéket fizetni. Február 1-től a postai kézbesítés mint “kényelmi szolgáltatás” díjköteles lesz, ezzel okmányonként 2 ezer forinttal növelt díjtételt kell majd kifizetni. Ez azt jelenti, hogy a postai díjat a hatósági díjon felül kell majd megfizetni, így a jogosítványnál alapesetben 8900 forintot szükséges leszurkolni. Ezen felül az ügyfeleknek meg kell fizetniük a Postai Számlabefizetési Megbízás díját, amely további néhány száz forintos díjtételt jelent majd okmányonként. Amennyiben az ügyfél a kormányablakban kívánja átvenni a fizikailag elkészült okmányokat, az továbbra is díjmentes marad.
- Az első vezetői engedély kiállítása eddig nem volt korhoz kötötten kategorizálva: február 1.-től azonban a 25 év feletti első jogsisoknak fizetniük kell majd az okmány után. Ennek alapján a 25 év alatti kérelmezők esetében, személyes eljárásban továbbra sem kell hatósági díjat fizetni a B-kategóriás jogosítvány első alkalommal történő megszerzése esetén, e korhatár fölött azonban 6900 forintot kell fizetnünk. Ugyanakkor a 25 év alatti kérelmezők esetében is érvényes, hogy ha lakcímre kérik első jogosítványukat, akkor be kell fizetniük a 2 ezer forintos postai kényelmi díjat.
- Díjköteles lesz a jogosítvány pótlása eltulajdonításnál. Eddig bármilyen okmány ellopása esetén, jegyzőkönyv bemutatásával a pótlás ingyenes volt. Február 1.-jével azonban ilyen esetekben is ki kell fizetni a 6900 forintos díjat.
- Hatósági díjat kell fizetni a jogosítványcserénél házasságkötés miatti névváltozás okán. Ez eddig szintén ingyenes volt.
- Megszűnik a hivatalból indított automatikus okmánykiállítás, ami azt jelenti, hogy az anyakönyvvezetők nem fognak tudni eljárást kezdeményezni a jogosítványok kiállítása iránt, függetlenül a házasságkötés időpontjától. Ehelyett a kérelemre történő automatikus okmánykiállítási eljárás lép életbe, vagyis az ügyfélnek be kell mennie a kormányablakba. A vezetői engedély automatikus kiállítása 2025. július 1-ig díjmentes marad.
Továbbra is ingyenes marad az okmánycsere hibás adattartalom vagy gyártmányhiba miatt, ilyen esetekben a postázás is díjmentes.
A nyugdíjasoknak sem jár ingyen útlevél
Jelentősen megdrágul az útlevelek kiállítása is: jelenleg a normál eljárásban kért, 5 évig érvényes útlevél igénylése 7500, a 10 évig érvényesé 14 ezer forintba kerül, ez a díj most 17 ezer forintra emelkedik. Az 5 és 10 éves kategória immár nem szerepel külön kategóriaként, a sürgősségi díjat ugyanakkor az igazgatási szolgáltatási díjon felül kell fizetni. Az útlevél lakcímre való postázása ugyancsak kényelmi szolgáltatás lesz, ami 2 ezer forintos extra díjat jelent.
2025 február 1-től fizetőssé válnak ezek a jelenleg díjmentes szolgáltatások is:
- 65 évet betöltöttek okmánykiállítása,
- eltulajdonított okmány pótlása,
- családi állapotváltozással összefüggő névváltozás.
A hatóság jogszabálysértő, hibás vagy elmulasztott döntése, bejegyzése esetén indított eljárás nyomán, valamint gyártáshiba és az okmány tárolóelemeinek hibája, nem működése miatti hibás adattartalom okán a kiállítás továbbra is díjmentes.
Megszűnik az útlevél-kiállítási lehetőség az elektronikus ügyintézési ponton (KIOSK) benyújtott kérelemre induló, valamint az anyakönyvvezető előtt hivatalból való eljárás kereteben – hasonlóan a jogosítványokhoz. A kedvezményes fizetési tételek közül kikerül a “két kiskorú gyerekes” tétel, helyette csak a “három vagy több kiskorú gyerekes” tétel marad kedvezményes tételű igazgatási szolgáltatási díjas. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 12 éven aluli gyermeke számára első vagy második magánútlevelet igényel, az esetben csak akkor jogosult a kedvezményes 3 ezer forintos díjfizetésre, ha háztartásában legalább három vagy több gyermeket nevel.