Túlélték a náci haláltábor borzalmait a rákosszentmihályi ikerlányok
Vannak dolgok, amikre egyszerűen emlékeznünk kell. Egyes emlékek azért fontosak, mert szeretnénk magunkhoz ölelni, hosszan elnyújtani a pillanatokat, mert annyira jók voltak. Más emlékek azonban amolyan felkiáltójelként égnek a fejünk felett: soha többet nem szabad újra megtörténniük.
Azok, akik visszatértek Auschwitzból, nem beszélnek túl gyakran. Hogy is lehetne elmesélni a borzalmakat, amiket át kellett élniük? Milyen formába önthetnék? Ki lenne az, aki megérthetné? Vagy akár csak elhinné?
Mégis Havas Ágnes, aki túlélte a haláltábort, hosszú vívódás után úgy döntött tanúskodik. Úgy érezte, tartozik ennyivel mindazoknak, akiket elpusztított a fasizmus. A kilencvenes években elvállalta a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének felkérését és középiskolákban kezdett előadásokat tartani a deportálásról, a lágeréletről, illetve az akkor átéltekről. Mintegy tíz éven át számtalan oktatási intézményben megfordult, és a diákok minden kérdésére válaszolt. Tette ezt azért is, mert a fiatalabb generáció tagjai igen keveset tudnak a holokausztról. Gyakran félremagyarázva, torzítva jutnak el hozzájuk a különböző információk. Sok olyan hang is feltámadt, miszerint a lágerekben zajló emberirtás csupán kitaláció, a holokauszt-biznisz része. De a többségnek igazából fogalma sincs, mit jelentett egy lágerben élni, és milyen volt Auschwitz.
Éppen ezért kiemelkedő fontosságú a „Havas Ági és Juci emlékei a deportálásról” c. könyv. Az írónő tényszerűen, dokumentarista jelleggel, időrendben tárja elénk az eseményeket. Érezhetően lecsupaszítva, megszabadítva minden túlzó érzelemtől. És pont ettől kezd el valahogy bekúszni a tudatunk legmélyebb bugyraiba a beszámoló. Ettől lesz teljesen egyértelmű, hogy sajnos a puszta valóságot tartja a kezében az olvasó. Itt nincsenek romantikus hősök, vagy nagyszabású hőstettek: egyetlen dolog számít, túlélni és embernek maradni minden körülmények között.
A könyvet nem lehet letenni, egyszerűen, ha már úgy döntöttünk, hogy tudni akarjuk a teljes igazságot, akkor tényleg végig kell kísérnünk a két lányt Auschwitzon.
Havas Ági és Juci története valójában nem egyedi, hiszen rengeteg visszaemlékezés, beszámoló tanúsítja mindazt, amit a zsidóknak el kellett szenvedniük a lágerekben. Mégis különleges, mert a testvérpárt a gondviselés nem hagyta elveszni, a sors úgy akarta, hogy emlékeztessék az utánuk jövő generációkat.
Az ikrek Rákosszentmihályon nagy szeretetben nőttek fel, rendkívül művelt, kiemelkedő szellemiségű édesapjuk, a mindig gondoskodó édesanyjuk, és a háztartást vezető nagymamájuk óvó tekintete mellett. Otthon csak törődést, gyengédséget kaptak, a kultúra pedig a hétköznapjaik részét képezte. A háborús fenyegetés már 1938-39 folyamán begyűrűzött az akkor polgári iskolás lányok mindennapjaiba. Sorra jelentek meg a harsogó propaganda kiáltványok, légvédelmi gyakorlatokat tartottak, a zsidótörvények pedig bekorlátozták a lehetőségeiket a hétköznapi életükben és a továbbtanulásban is. Mindennek ellenére a család igyekezett normális életet élni, míg végül 1944. nyarán sor került a Pest környéki zsidók deportálására. Auschwitzba érkezve a két kamaszlányt egy jól öltözött katonatiszt kiválasztotta a tömegből, családjuk többi tagját viszont kíméletlenül kivégezték a nácik. Mint később kiderült, az ikerkísérletek megszállottja, dr. Josef Mengele kezei közé kerültek. Felkavaró részletességgel és pontossággal kapunk képet az „életről” a haláltáborban. Elképzelhetetlennek tűnik, hogyan lehetett nap-nap után létezni ilyen körülmények között, de a könyv erre is választ ad: ha valaki a szerencse, az élni akarás és a láger szabályainak betartása mellett, minden erővel azon volt, hogy a legabszurdabb helyzetekben is megőrizze az emberi mivoltát és méltóságát, annak sokkal több esélye volt a túlélésre. Ennek fontos elemeként az írónő kiemelte az egymás iránti szolidaritást és segítségnyújtást.
Havas Ági és Juci emlékei nem egy könnyed nyári olvasmány, viszont ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a második világháború borzalmairól, és el tudjunk kerülni egy esetleges hasonló fenyegetést, a történetüket minden ma élő embernek meg kell ismernie. Tény, hogy a holokauszt során mintegy 6 millió zsidó és majdnem 4 millió hadifogoly, cigány, homoszexuális, másként gondolkodó, fogyatékos ember vált a náci rezsim áldozatává. Mégis, néha úgy tűnik, mintha elfelejtettük volna az elfelejthetetlent: újra és újra teret adunk a kirekesztő, gyűlöletkeltő hangoknak. Pedig, ha megismerjük az áldozatok életét, beengedjük őket a kapuinkon, akkor talán több figyelmet tudnánk fordítani arra, hogy megelőzzük újabb szörnyűségek bekövetkezését.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Amióta megláttuk a Lidl reklámújságjában, nem tudjuk kiverni a...
Ügyfélkapu: mindenkinek új felületre kell váltania, közeleg a...
Azonnal ki kellett vonni egy zabszeletet a forgalomból
Fotókon a november 20-án érkező legújabb forintérmék
Üzent a Magyar Posta: eddig kell feladni a karácsonyi ajándékokat
