A gyártó Mondelez úgy döntött, hogy megszünteti a Toblerone árusítását az Egyesült Királyságban, ezért széles tömegek kezdték felvásárolni a meglévő készleteket – írja az Index.
A cég szóvivője szerint a döntés hátterében a vásárlói szokások megváltozása áll. A csokoládé így olyan megszűnt klasszikus édességek sorába lép, mint a Mars Delight vagy a Cadbury Dream.
Az időzítés nem volt véletlen a Mondeleztől, hiszen a húsvéti vásárlási rohamban biztosak lehettek, hogy a hírre, azonnal kiürülnek a polcok, már ami a Toblerone csokikat illeti.

Ennek nem is lehetett nagyobb tanúbizonysága annál, hogy a hoppon maradt vásárlók a közösségi oldalakon követelték a készletek mihamarabbi feltöltését.
A csoki népszerűségének csökkenésében nagy szerepet játszhatott a dubaji csokoládék megjelenése, amely úgy tűnik nem csak simán múló hóbort az édességek piacán.
Az új kedvencből olyan sokat adnak el, hogy a világ minden táján látványosan megemelkedett a pisztácia ára. Ráadásul Nagy-Brittaniában a Lidl üzletláncaiban is megjelent, ahogyan a Lindor édességgyár palettáján is.
A Toblerone 2016-ban világszerte átesett egy komoly változtatáson: a jellegzetes formáját adó háromszögek közötti részt jól láthatóan megnövelték.
2023-ban pedig úgy döntöttek, eltávolítják Svájc nemzeti jelképének számító Mattehorn hegycsúcsát a termék csomagolásáról, és más hegyet tesznek ki.
Utóbbira azért volt szükség, mert akkor már jogot sértettek volna egy 2017-es törvény alapján. Ugyanis a gyártás egy részét áthelyezték Svájcból más országba. A szabályozás értelmében pedig tilos nemzeti szimbólumokat használni olyan termékek csomagolásán, amelyek nem felelnek meg a „svájci követelményeknek”.
Egy árucikk akkor számít svájcinak, ha az alapanyagainak legalább 80 százaléka Svájcból származik – tejtermékek esetében ez az arány 100 százalék.