Milliókba kerül a kilója ennek a fűszernek, pedig otthon is termesztheted
Akár 10 millió forintot érhet a sáfrány kilója: ekkora mennyiségre azonban sosem lenne szükségünk ebből a gyógyhatású fűszerből, hiszen az ételek ízesítéséhez bőven elég, ha néhány szálat felhasználunk belőle. Az AgroTrend.hu összefoglalta a növény jótékony hatásait és a termesztéséhez szükséges körülményeket.
Begyűjtése rendkívül körülményes feladat
A sáfrány igazi luxusfűszernek számít, ugyanakkor a szépségipar is előszeretettel használja a prémium kozmetikumok előállítása során. A fűszer kivonata gyógyhatással bír a népi hiedelem szerint, amit klinikai vizsgálatok is megerősítenek: ezek szerint a sáfrány segíthet a stresszoldásban és az időskori látásromlás megelőzésében. Termesztése nem igényel különleges körülményeket: a növény közepes minőségű talajon, mediterrán éghajlati viszonyok között, mérsékelt vízellátás mellett is remekül megél.

A rendkívül magas árát a telepítés költségessége, a begyűjtés körülményessége és a hiányzó munkaerő okozza. A sáfránymezőket 2-3 évente újra kell telepíteni, mivel ennél hosszabb időn át nem tarthatók fenn a betegségek miatt: ehhez pedig nehéz beszerezni a szaporítóanyagot. Ha a termesztők ezt az akadályt megugrották, a következő a fűszer begyűjtése: a növénynek a virágait szedik le, és abból kicsipkedik a bibét, ami a tényleges termék – mindezt pedig rendkívül óvatosan kell elvégezni. A folyamat nem gépesíthető, a szedés és a bibézés kizárólag kézzel történhet.
0,1 gramm szárított sáfránybibéhez nagyságrendileg 32 virágra van szükség.
Ez 96 bibeszálat jelent. Ezt tekintve érthető a fűszer magas ára. Amennyiben mégis kipróbálnánk a sáfrányt, nem kell aggódnunk: egy átlagos menü elkészítéséhez csupán 4-5 bibeszálat használunk fel –ennek a mennyiségnek az ára is jóval barátibb.
Ezt is hamisítják
Mint minden értékes terméknek, a sáfránynak is van hamis változata: a sáfrányos szeklice. Ennek a termesztése nagyüzemi mértékben is sokkal könnyebb, ugyanakkor teljesen más, enyhén keserű ízélményt biztosít. Elsődleges felhasználása az ételszínezés: magas béta-karotin tartalma miatt sárga ételfesték készül belőle.
Ára azonban jóval alacsonyabb a valódi sáfrányénál: a Tescóban a sáfrány 0,12 grammja 540 forint, a sáfrányos szeklice 4 grammja 360 forint, míg az Auchanban a sáfrány 530 forint, a sáfrányos szeklice 4 grammja 280 forint.
Magyarországon régebben jelentős sáfránytermesztés folyt, mostanra azonban elenyésző a sáfránymezők száma: ennek oka a kiszámíthatatlan időjárás és a telepítés magas költsége. A sáfrány ugyan kedveli a mediterrán éghajlatot, és nincsenek nagy igényei a talaj szempontjából, a kiszámíthatatlan csapadék könnyen tönkreteheti a gumókat.