A Nokia a 90-es évek és a korai 2000-es évek legmeghatározóbb mobiltelefon-gyártója volt. A legendás Nokia 3310 sokak zsebében ott lapult, és máig az elpusztíthatatlan telefon szimbólumaként emlegetik.
Azonban hiába volt akkoriban kelendő, mégsem ez a mobilgyártó igazán keresett modellje 2025-ben, hanem egy másik darab, ami ugyanakkor szintén ebből a korszakból való, bár azért jóval drágább volt már a megjelenése pillanatában – írja a Haszon.hu.
Az 1998-as Nokia 8810 ugyanis igazi kincsnek számít a gyűjtők körében. Nem véletlen, hiszen a Nokia első prémiumkategóriás modelljei közé tartozott.

Ráadásul a Nokia 8810 volt az első modell, amely külső antenna nélkül készült, ami akkortájt különleges újdonságnak számított, bár a vételi minőséget – a króm bevonat árnyékolása miatt – hátrányosan befolyásolta.
Továbbá újdonság volt szintén akkoriban a lítium akkumulátor, amely csak a drágább verziókhoz jár. Ez de egyetlen töltéssel közel 3 órás beszélgetési időt tett lehetővé.
Manapság a Jófogáson egy hibátlan állapotú Nokia 8810-et 100 ezer forintért kínálnak, míg a Vaterán akár 150 ezer forintba is kerülhet. Az aranyszínű változat pedig még ritkább és ennél is drágább.
A Nokia egykor a világ vezető mobiltelefon-gyártója volt, különösen a 2000-es évek elején. Az okostelefonok térhódítása után visszaszorult, de ma is aktív a távközlési hálózatok, 5G-technológiák területén.
A Nokia márkájú mobiltelefonokat jelenleg a HMD Global gyártja, amely hagyományos nyomógombos és Android-alapú készülékeket is piacra dob.