A magyar lakosság jelentős része kedvezőtlennek tartja az idősek helyzetét, és úgy vélik, az októberre tervezett áfa-visszatérítés sem hoz majd ebben érdemi javulást – írja a Blikk a Publicus közvéleménykutató márciusi felmérésére hivatkozva.
Ez alapján tízből nyolc ember gondolja úgy, hogy a nyugdíjak nem elegendők a kényelmes megélhetéshez, míg csupán egy százalék tartja kielégítőnek az idősek anyagi helyzetét.

A nyugdíjasok mindössze ötöde mondta azt, hogy könnyen kijön a havi nyugdíjából. A kormány egy új intézkedéssel, az alapélelmiszerek áfa-visszatérítésével próbálna segíteni rajtuk, ám a Publicus kutatása szerint az idősek többsége úgy véli, más módon kellene támogatni őket.
Nyugdíjas áfa-visszatérítés: különös, de nem vált ki nagyobb elismerést
A tervek szerint az áfa-visszatérítés októberben kezdődik, és havonta 10-15 ezer forinttal segítené a nyugdíjasokat. A magyar lakosság véleménye azonban megoszlik.
A felmérés szerint az emberek 77 százaléka úgy véli, hogy a nyugdíjasok helyzetén máshogyan kellene javítani. Mindössze 19 százalékuk támogatja az áfa-visszatérítést.
Az 1 százalékuk szerint az idősek jelenlegi anyagi helyzete nem szorul beavatkozásra. A felmérés kitért arra is, hogy az áfa-visszatérítés főként a nagyobb üzleteknek kedvezhet, mivel a kisebb boltokban és piacokon nem biztosított ennek a lehetősége. A válaszadók többsége szerint ez valóban problémát jelent, különösen úgy, hogy a nyugdíjasok 45 százaléka rendszeresen vásárol termelői piacokon.
A kutatásból az is kiderült, hogy minden negyedik nyugdíjas helyett más végzi a bevásárlást, ezért fontos kérdés, hogy a kedvezményt igénybe lehet-e venni akkor is, ha nem maga a nyugdíjas vásárol. Tízből nyolc ember úgy véli, hogy a nyugdíj nem biztosítja az idősek számára a kényelmes megélhetést – derült ki a Publicus felméréséből.