Március nyolcadika – a nemzetközi nőnap, amikor apró ajándékokkal kedveskedünk a nőknek, kifejezve a tiszteletünket azelőtt az emberfeletti teljesítmény előtt, amit nyújtanak a mindennapokban. Sokak számára ma már egyértelmű az egyenlőség, az egyenjogúság a két nem között, de ez nem volt mindig így. És amellett, hogy ezen a napon különös figyelmet fordítunk a nőkre, fontos tudni, hogy egy hosszú évtizedeken át tartó küzdelmet is ünneplünk március 8-án.
Egyenjogúság és egyenlőség
A nőnap története egészen 1857 március nyolcadikáig nyúlik vissza, amikor New Yorkban közel negyvenezer, textiliparban dolgozó nő vonult utcára, hogy emberséges munkafeltételeket és magasabb fizetést harcoljanak ki maguknak. A munkásmozgalmi törekvések egyre sikeresebbek voltak, de az egyenjogúságra sokáig kellett várni – amit száz százalékosan a mai napig nem sikerült elérni. Magyarország 1913-ban csatlakozott a nőnapi felhíváshoz, amit 1948 óta hazánkban is március 8-án ünneplünk. És bár valóban kedves gesztus lehet ezen a napon ajándékkal meglepni a hölgyeket, fontos észben tartani, hogy ennél sokkal többről van szó: kiállásról a családon belüli erőszak elszenvedői mellett, az egyenjogúság mellett, a megkülönböztetés és elnyomás ellen.
A fogyasztói társadalomban a nőnaphoz is társult tipikus ajándék: a legtöbben ilyenkor virágot ajándékoznak női szeretteiknek. Ez a gesztus a tavasz érkezésével időszerű, hiszen ha cserepes virágot vásárolunk, azt a kertbe vagy az erkélyre azonnal ki is ültethetjük.
A vágott, vagy cserepes virágok helyett válogathatunk ezek közül a formabontó, mégis virágos ajándékok közül is.
Időtálló virágok
A Butlers üveges, szárított virágai remek dekorációs elemek lehetnek a tavaszi lakásba. Nem kell attól tartanunk, hogy a virágszálak elhervadnak, és hosszú ideig élvezhetjük a természet apró szeletét lakásunkban.
A Meska által forgalmazott, kézzel készített textiltulipánok remek csavart visznek a nőnapi ajándékozásba: a hagyományos ajándékozási formáról nem kell lemondanunk, mégis egyedi meglepetést okozhatunk nőismerőseinknek ezekkel a kedves darabokkal.
A Butlers lótusz alakú gyertyatartója szintén egy soha el nem hervadó virág: ez a darab remek dísze lehet a tavaszi otthonnak, ugyanakkor egy jóga-szeánszhoz is kiválóan illik ez a kedves kiegészítő.
A Dedoles számos virágmintás zoknit kínál: egy pár zokni ajándékozása szintén tekinthető a bejáratott virág újraértelmezésének. A trendi, színes dizájnok közül nekünk ez a tavaszias zöld darab volt a kedvencünk, ugyanakkor számos más verzió közül is válogathatunk, hogy megtaláljuk a lehető legtökéletesebbet!
Édes kedvességek
A Meska által forgalmazott virág alakú csokoládétartóval könnyedén nőnapi ajándékká varázsolhatunk bármilyen bonbont. Ez a kedves, ötletes darab pénztárcabarát ára miatt kiváló munkahelyi ajándék is lehet.
A Lavender Tihany levendulás eper-mandula drazséja megnyugtató hangulatot áraszt: ez a különleges hazai termék remek választás lehet az igazi ínyencek számára.
A japán cseresznyevirág ízletes aromája teszi igazán különlegessé az M Matcha teaporát: a különleges zöld teát főként krémes latték alapanyagának ajánlják.
A konyhatündéreket a Süss Velem nyolc darabos sütiformázó készletével lephetjük meg: a kifinomult kialakítású szaggató-készlet remek kellék lehet a tavaszi sütikészítés során.
A Meska által forgalmazott csokicsokor egy kis extrát csempész a hagyományos formába. A kézzel készített papírvirágok szirmai között egy-egy csokoládét találunk.
Külső-belső virágszépség
A Wibo Boho Woman szemtusa apró különlegességével remek meglepetés lehet az egyediség és a hippi hangulat kedvelőinek: a szemfesték egyik fele tusként, míg a másik apró, virág alakú sminknyomdaként szolgál, amivel egy könnyű mindennapi sminket is különlegessé varázsolhatunk.
A Tihanyi Levendula által készített testápoló megnyugtató illatával és hazai összetevőivel remek felfrissülést nyújt egy hosszú nap után. A könnyen felszívódó krém organikus összetevői hatékonyan hidratálják a téli hidegben kiszáradt bőrt.
A Yogi Tea női egyensúlyra fókuszáló ajurvédikus teakeveréke számos gyógynövényt – többek között levendulát, citromfüvet és gyömbért is tartalmaz. Ezek a gyógyhatású növények mind hozzájárulnak a női hormonális egyensúly fenntartásához, miközben remek ízélményt nyújtanak.
A Viktor & RolfFlowerbomb-parfümje megtestesíti a tavaszi virágnyílást egy apró üvegcsében: a frézia-, jázmin-, orchidea- és rózsaillatokat kombináló illat remek választás egy kifinomult orrú szerettünk számára.
Az Yves Rocher mezei virágok illatát árasztó testápolója is a tavaszt idézi meg: a gyengéden hidratáló krémet bármely nőismerősünk könnyedén beillesztheti bőrápoló rutinjába.
+ Tippek: ha van hobbija
Igazán szerencsés helyzetben vagy, ha az, akit szeretnél megajándékozni, kedveli változatosan eltölteni a szabadidejét. Biztos lehetsz abban, hogy akár a kertészkedésért, főzésért, esetleg sportért rajong, nagyon szuper ajándékot találsz neki.

- 1Piknikkosár butlers.hu
- 2Olajsütőhomeandcook.hu
- 3Ültető szettbutlers.hu
- 4Reebok sportcipőccc.hu
- 5Adidas Performance futócipőanswear.hu
Ha a sportokért rajong, akit szeretnél megajándékozni: a Reebok edzőcipő remek mégis csinos termék az edzőtermi sportoláshoz. Az Adidas Performance darabja pedig egy kiváló futócipő. Ha méretek közt válogatsz (főleg a futócipőnél), arra figyelj, hogy érdemes a lábméretnél fél számmal nagyobb cipőt venni, hogy ne nyomja a lábat sportolás közben.
A kertészkedés nem csupán klassz, de érdekes hobbi is. A LITTLE GARDEN vetőmaggal nincs szükség különösebb gyakorlatra, tudásra, hogy valaki belevágjon a kis gyümölcsöskertje alakítgatásába. Kellő türelem, gondozás, napsütés és víz után garantáltan virágba borul a kis epres kert, nyáron pedig szó szerint is ki lehet élvezni a munka gyümölcsét.
Ha valakinek az utazás vagy túrázás a hobbija, egy hagyományos fonott piknikkosár még különlegesebbé teheti a kiruccanásokat. Az ízléses termék fogantyúval, csíkos vászonbéléssel rendelkezik, a tetőt pedig tartó fémlánccal látták el. A táskához járnak a legfontosabb étkezési kellékek két fő részére: porcelán tányér, két műanyag pohár, kés, villa, kanál és egy pincérkés.
Amennyiben a főzésért, sütésért rajong valaki, biztos megfordult már a fejében, hogy beszerez egy forrólevegős fritőzt. A termék kisebb háztartásokhoz is ideális, hiszen az apróbb konyhákban is könnyen elfér. A sütő 4 programos, van sütés, grillezés, főzés és pörkölés funkciója.
A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják. Azonban, ha vásárolsz valamit a fenti linkeken keresztül, partneri jutalékot kaphatunk.
Cikkünk frissült.