Áremeléseket lengetett be az idei évre is a piacvezető streamszolgáltató, amely 260 millió fölé növelte fizető ügyfeleinek számát – főként a fiókmegosztás korlátozásával és a hirdetéses csomagok bevezetésével – írja a Világgazdaság.
A jelszómegosztás visszaszorításának, az olcsóbb, reklámokkal támogatott csomagok globális bevezetésnek, továbbá a szélesedő film- és sorozatkínálatnak köszönhetően a Netflixre előfizetők száma a pandémia óta nem látott mértékben, 13,1 millióval nőtt a negyedév során. A cég ugyanakkor nem lát reális esélyt arra, hogy ez a tempó folytatódjék.
Bár a Netflix hirdetéses csomagjait is már több mint 23 millióan használják, itt még hatalmas kiaknázatlan lehetőségek vannak. A cég a feladatai közé soroltja a hirdetői oldal szélesítését is.
A bővülési tempó első negyedévre vizionált megtorpanása viszont nem érinti az üzletmenetet, sőt: a bevételi célok ettől függetlenek, a Netflix továbbra is két számjegyű ütemben fogja növelni forgalmát, amit az új ügyfelek bevonzása mellett az előfizetői díjak újabb emelésével ér el – írja a Világgazdaság. Ez azt jelenti, hogy
idén is számíthatnak a szolgáltatás drágulására a magyar előfizetők is.
A drágulás mértéke még nem ismert, a lap szerint a 17,6 százalékos tavalyi inflációt nem tervezi érvényesíteni tarifáiban a társaság.