Nem felelt meg a jelölési előírásoknak egy növényi alapú fehérjepor sem azok közül, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgált a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével – közölte a Nébih szerdán.
A hatóság többek között a termékek megnevezését, tápértékjelölését és az összetevőik feltüntetését kifogásolta, a gyártóknak ezek miatt összesen 3,5 millió forint bírságot kell fizetniük. Hozzátették,
a teszt eredményei négy terméknél élelmiszerminőségi hibát is kimutattak.
Az egyikben olyan édesítőszert találtak, amely ebben a termékcsoportban nem alkalmazható, egy másik olyan élesztőkivonatot tartalmaz, amelyet ásványi anyagként nem lehet használni, további két terméknél pedig nem igazolt a csökkentett energiatartalom. A gyártóknak a hibák miatt módosítaniuk kell a termékek összetételét – írták.
A közlemény szerint a vizsgált fehérjeporokból 5-öt szójamentesként hirdettek, ezekből
az egyik a jelöléssel ellentétben tartalmazott szóját, ezért kivonták a forgalomból.
A doppingszer-szennyezettség vizsgálata ugyanakkor megnyugtató eredményeket hozott minden esetben, ilyen összetevőket nem mutattak ki a laborvizsgálatok a növényi alapú fehérjeporokban.
A 10 belföldi és 7 külföldi termék részletes vizsgálati eredményei a Nébih Szupermenta terméktesztoldalán olvashatók.
(MTI)