Ideje felfrissíteni a konyhát, a sminkkészletet és a fürdőszobát is; körbenéztünk az interneten, milyen ajánlatokat kínálnak a különböző, kisebb-nagyobb webshopok, kifejezetten nők számára. Találtunk izgalmas műszaki cikkeket, szórakoztató elektronikát és életminőségjavító cuccokat is.
Szinte egy szempillantás alatt ért véget az év végi ünnepi időszak, és máris 2020-ban találtuk magunkat.
Az idei év biztosan ismételten tartogat számunkra meglepő újdonságokat, kütyüket, szépségápolási cikkeket, a divatvilág is biztosan megörvendeztet minket néhány kellemes cuccal.
Év elején egyébként sem árt szörfölni egyet az interneten, miután lecsengett a karácsony, hiszen egyrészt remek akciókra bukkanhatunk, ezen kívül szembejöhet velünk néhány olyan holmi, amik létezéséről lehet, még nem is hallottunk; például egy otthoni okoskert,ami úgy működik, mint a kapszulás kávéfőzők, csak éppen nem kávét kapsz a végén, hanem illatos, friss növényeket, vagy gyümölcsöt, ez tőled függ, mit szeretnél. Kávé helyett ugyanis egy olyan kapszulát adagolhatunk az eszközbe, amelyben magvak és más fontos tápanyagok találhatóak, így egész évben élvezheted a legfinomabb ételeket a saját konyhádból.
Mutatjuk is:
De keresgélés közben bukkantunk rá egy olyan vezeték nélküli óriás méretű egérpadra is, amivel a mobilt is simán fel lehet tölteni.
Nem csak kütyüket érdemes beszerezni most
Év eleji kutakodásunk során olyan női alapdarabokat sem hagyhattunk ki a lenti válogatásból, mint a sporthoz elengedhetetlen Apple Watch, az új Yves Saint Laurent-parfüm, a kedvenc szemhéjpalettánk, vagy épp egy Hunter gumicsizma, ami valljuk be, most már télen is elengedhetetlen fontosságú.
Szubjektív, vegyes válogatásunkban garantált, hogy te is találsz valamit, ami el fog varázsolni.
Karaboom bluetooth hangfal USB AUX karaoke 2 x mikrofon, fehér
Otthoni szórakoztatásra miért is ne szerezhetnél be egy karaoke-szettet? Házibulikirálynőknek ajánljuk. 26 790 Ft.
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
A videónkban megszólaltatott büfések szerint a vendégek azért nem állnak el a vásárlástól, mert felszámolják az 50 forintos betétdíjat, de mi lesz a visszaváltható palackok sorsa? Erről kérdeztük a vendéglátósokat és a fogyasztókat.
0 seconds of 4 minutes, 25 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Sárgabaracklekvár-teszt: legyőzi a bolti a házit?
06:45
Copied
Live
00:00
04:25
04:25
More Videos
04:25
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
06:45
Sárgabaracklekvár-teszt: legyőzi a bolti a házit?
01:13
Miért négyzet alakúak a lyukak az USB-kábelen?
06:14
Mosogatógéptabletta-teszt
07:31
A Magyar Maugli Zanzibár után itthon készül vadállatokat menteni
01:23
2025 nyarának fontos dátumai
04:18
Mogyorókrémteszt: megéri a Nutellát venni vagy az utánzatok a jobbak?
01:31
A világ legszebb szigete Budapesttől két órányira van
05:35
A nagy virsliteszt: megéri a drágább virslit venni a boltokban?
48:20
Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás a Kettős:pont podcastben