Nemcsak a népszerű csokik mentek össze, hanem más élelmiszerek is – írja Portfolio.hu. Ezekről azért tud a lap, mivel a magyar kormány előírása szerint a zsugorinflációval forgalomba hozott termékeknél a csomagolás csökkenésével járó hatósági bejelentést minden olyan árucikknél meg kell tenni, amely megtalálható az 1 milliárd forintnál nagyobb árbevételű üzletek polcain.
A Milkát gyártó Mondelez egyébként pár nappal korábban már bejelentette mindezt, bár akkor nem lehetett pontosan tudni, mely csokoládékat érinti mindez idehaza. A szabályozás értelmében ráadásul az üzletekben is kötelesek feltüntetni a méretváltozást. Kivéve akkor, ha a bolt legalább hat hónapig forgalmazza a kisebb kiszerelés mellett az eredeti méretű terméket is.
Most azonban Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is közzétette az erről szóló adatokat, megnevezve a csokikat. Ugyanakkor a hatóságok az árak alakulásáról nem közöltek információt, így nem ismert, hogy az egységnyi méretre vetített árak miként módosultak.
Bár néhány Milka csokoládé már korábban is 90 grammos kiszerelésben volt kapható, a Mondelez Hungária Kft. most újabb termékeknél jelentette be így a változást
100 grammról 90 grammra csökkenek az alábbi Milka csokoládék Magyarországon:
- Noisette
- Mazsolás-Mogyorós
- Egészmogyorós
- Törtmogyorós
- Alpesi tej
- Cowspot
- Fehércsokis
Ugyanakkora a zsugorinfláció két kiskereskedelmi multinál is sajátmárkás termékeknél lesz majd kézelfogható.
Az Aldi Magyarország által forgalmazott Milsani Tilsiter sajt csomagolása 400 grammról 350 grammra csökkent, ami 12,5%-os változást jelent.
A Penny-nél a leglátványosabb a csökkenés: a sajátmárkás Sancho chili con carne konzerv 800 grammról 400 grammra csökkent, a tortilla chips (sós és sajtos változat) pedig 300 gramm helyett 150 grammos kiszerelésben lesz majd kapható.
A Penny ugyanakkor jelezte: a nagyobb kiszereléseket 2023. július 1-jét követően kivezették, az új csomagolások pedig február-március folyamán jelennek meg az üzletekben.