A mikroműanyagok, tehát az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkák között akad olyan, amelyet már eleve ilyen méretben gyártanak le (pl. kozmetikai termékekben található mikrogömbök, csillámok), mások pedig nagyobb műanyag termékek aprózódása, roncsolódása révén jönnek létre – írja a Masfelfok.hu.
Ezek a szennyezőanyagok mindenhol egyre növekvő mennyiségben fordulnak elő a levegőtől kezdve vizeinken át a talajig, és egyre nagyobb mértékű egészségügyi és környezeti kockázatot jelentenek.
Egy nemzetközi tanulmány szerint éves szinten 90 000 darab mikroműanyag részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt, ezzel szemben aki csak és kizárólag csapvizet iszik, az csupán 4000 műanyag darabkát “iszik meg.”
A WHO eddig öt ilyen vegyületre (akrilamid, epiklórhidrin, 1,4-diklórbenzol, sztirol, vinil-klorid) javasolt határértéket az ivóvízben. Ezeknek az anyagoknak a jelenlétét már a vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során vizsgálják, vagyis olyan műanyagot nem lehet erre a célra felhasználni, amelyből ezeknek a vegyületnek jelentős mennyisége oldódhat ki.
A mikroműanyagok nagy része távozik az emberi szervezetből, de a bennmaradó mintegy 10% felszívódhat és gyulladást okozhat az emésztőrendszerben.
Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a műanyag darabka, annál nagyobb eséllyel ürül ki és csak a legkisebbek azok, amelyek akár a sejtjeinkbe is bejuthatnak. Arról azonban, hogy mi az a koncentráció vagy napi bevitel, amelynél már veszélyt jelentenek, még nincs adatunk – írja a Masfelfok.hu.