A mesterséges intelligencia megosztja az embereket: van, aki szerint évszázadok óta a legnagyobb technológiai újítás, mások szerint viszont olyan eszköz, ami végül akár át is veheti az uralmat az emberiség felett. Bár minden bizonnyal a valóság valahol a kettő között található, az mégis biztos, hogy az MI napról-napra egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Használjuk különböző információk összegyűjtésére, kérdések megválaszolására, de akár képeket és videókat is készíthetünk vele. A Design Taxi információi alapján az utóbbit olyannyira gyakran használjuk, hogy
a mesterséges intelligencia által generált képek száma máris meghaladja a hagyományos kamerákkal készített képek számát.
1826-ban jelent meg az első fényképezőgép, ami aztán természetesen a technológia fejlődésének köszönhetően folyamatosan jobban, hatékonyabban és gyorsabban készített képeket, de mindig szükség volt valamiféle emberi beavatkozásra a folyamatban.
A kutatások szerint a fotózás első 150 évében – tehát 1826 és 1976 között – 15 milliárd képet készítettünk világszerte.
Az igazán meglepő az, hogy a mesterséges intelligenciával mindössze egyetlen év alatt készíttettünk ugyanennyi képet – tehát a képgenerátor programok máris maguk mögé utasították a hagyományos fotózást. A legtöbbet használt ilyen mesterséges intelligenciák egyébként a HuggingFace, Civitai és a GitHub voltak.