A minap számoltunk be arról, hogy egy új, orosz áruházlánc érkezhet Magyarországra, amely azt ígéri, hogy az áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek. Egy, a Haszon.hu birtokába került, levélből – amit a diszkontlánc képviselői még február végén küldtek szét magyarországi potenciális üzleti partnereiknek -, kiderül, hogy a társaság “az elkövetkező év” során 20 üzletet nyit Budapesten és az agglomerációban, a következő három évre vonatkozó tervük pedig az, hogy egy 700 millió eurós forgalmú, 200 üzletből álló áruházláncot hoznak létre Magyarországon.
A Mere nevű orosz diszkontlánc 2009-ben indult Szibériából, a német származású orosz Szergej és Andrej Schneider befektető-testvérpár Torgservis nevű vállalatának tulajdona. A cég korábban már Romániától Nagy-Britanniáig nyitott boltokat Európában, bár a terjeszkedés részben az orosz–ukrán háború, részben a cég saját stratégiája miatt nem mindenhol ment zökkenőmentesen – írja a Telex.
A már említett cikkünkben több fotót is közöltünk arról, hogy hogyan néznek ki belülről a Mere üzletei, a Telex pedig szerdai anyagában arra kereste a választ, hogyan éri el a cég, hogy az Európai Unió néhány országában – és ígérete szerint hamarosan Magyarországon is – 20-30 százalékkal alacsonyabb árakon kínálja a termékeit, mint más diszkontláncok, például a Lidl vagy az Aldi.
A Mere spanyol leányvállalatának ügyvezetőjea “spártai” és a “sallangmentes” kifejezésekkel írta le, hogy hogyan néznek ki a Mere boltjai:
nincs semmi olyan, ami növelné a költségeket, se dekoráció, se polcok, semmi felesleg.
A cégnek nincs raktára, a beszállítóknak rögtön a vásárlótérbe kell letenniük az árut, ezzel a dolgozók számát is minimalizálják.
A diszkontláncnak nincs ügyfélszolgálata sem.
Hogyan érvényesülne Magyarországon
A spártai üzleti modell már a háború előtt is nehezen ment át a nyugati piacokon – olvasható a Telex cikkében. Sok beszállítónak például nem tetszett, hogy nekik kellene betenniük a boltba az árut, a Mere pedig csak az eladott termékek után fizet, a boltban maradt termékeket pedig össze kell szedniük.
A brit és francia piacról azóta kivonult a lánc, és a Spanyolországban nyílt 8 üzletét is be kellett zárnia kevesebb mint egy évvel nyitás után. Belgiumban ugyan szintén bezártak, de később My Price néven két bolttal visszatértek a piacra.
Kérdés, hogy Magyarországon – ahol már 9 nagyobb élelmiszer-kiskereskedés van jelen a piacon – hogyan érvényesülne az új szereplő? A Telex megjegyzi, a magyar fizetések vásárlóerejét és a fogyasztók ebből következő, fokozott árérzékenységét figyelembe véve nem lenne meglepő, ha az orosz cégnek sikerülne beszállítókat találnia és tényleg lenyomná árakban a hazai diszkontpiacon már jelen lévő szereplőket.