Százméteres sorban várakoztak az emberek a Régi posta utcai McDonald's előtt
Az idén júniusban bezárt, majd szombaton újra megnyitott Régi posta utcai McDonald’s az ország első Mekijeként szimbolikus jelentőséggel bír. Az étterem környéke szombaton ismét az 1988-as nyitás képeit idézte, akkor heteken át ostromolták őket a vendégek.
A cég a 35 éves évforduló alkalmából az ünnepélyes megnyitóra az első ezer vásárlót ingyenes Big Mac Menüvel várta. A Szeretlek Magyarország fényképes beszámolója szerint 100 méteres sor állt az étterem előtt.
Akadt, aki már reggel hét előtt megjelent, hogy elsőként juthasson be a délután egyes nyitáskor
– írja a Digital Hungary.
A felújítás során a digitalizált vendégélmény és a minőségi belsőépítészeti elemek ötvözése volt a cél.
Meggyőződésem, hogy egy olyan Mekit avathattunk most fel, amelyet a Nyugati téri egységünk mellett szintén a világ legszebbjei között tartanak majd számon
– fogalmazott Égi Zsolt, a McDonald’s magyar egységeit üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.
A nyitás előtti napokban a magát már korábban Meki-rajongónak nevező Rácz Jenő adott gálavacsorát, ahol olyan fogásokat kínált, mint például tőkehal brandade tartlet tartárral és lazacpisztráng kaviárral, valamint libamáj alma chutney-val és céklával.
Az új étterem valóban különleges hely lett, méltó arra, hogy itt mutassuk be, hogyan gondoltam újra a Meki kínálatát fine dining köntösben. Az este felszolgált ételek fő összetevőit ugyanazok az alapanyagok adják, amiket a McDonald’s éttermekben nap mint nap használnak
– fejtette ki a séf.