Már csak egy hét áll a lakástulajdonosok rendelkezésére, hogy kedvezőbb lakásbiztosítási szerződést kössenek vagy meglévő biztosításuk feltételeit újratárgyalják – írja a Piacesprofit.hu.
A kampány hajrájában jelentősen megnőhet az érdeklődés: az Insura.hu biztosítás közvetítő portál szerint az utolsó napokban akár 100–120 ezer biztosítási szerződés lecserélésére is sor kerülhet. Hasonló nagyságrendben várható az is, hogy az ügyfelek a meglévő biztosítójuknál maradva érnek el kedvezőbb feltételeket.
Dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint egy gyors, néhány perces kalkuláció akár 20–30 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet, ezért idén még többen keresnek online díjkalkulátorokat az ajánlatok összehasonlításához. A tavalyi kampány tapasztalatai alapján az utolsó hétben ismét megugorhat a váltások száma Kozma szerint.

A cég adatai alapján az idén márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 42 100 forint körül alakul, míg az online kötött biztosításoké ennél is alacsonyabb, 36 100 forint. Ezek az értékek mintegy 3 százalékkal haladják meg a tavalyi év azonos időszakának árait.
A piacon jelen lévő 14 biztosító közül négy társaság – a Groupama, az Uniqa, az Alfa és a Köbe – szerezte meg az új kötések kétharmadát. Az új szerződések körülbelül egyötöde minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításként (MFO) jön létre, amelyek az MNB által előírt sztenderdeknek is megfelelnek.
A lakástulajdonosok tudatosan élnek a kedvezmények lehetőségével: tízből kilencen papírmentes ügyintézést választanak, ugyanilyen arányban mondanak le a csekkes fizetésről, és 61 százalékuk dönt az egyösszegű éves díjbefizetés mellett, amellyel további 5–10 százalékot takarítanak meg.