Még 2024 tavaszán kezdték el építeni a KFC legújabb, szekszárdi üzletét, és úgy volt eredetileg, hogy már decemberben várják a vendégeket- írta a Világgazdaság. Mint kiderült, azért nem sikerült az elmúlt év végén átadni az egységet, mert hiába volt volt kész az üzlet, nem minden kapcsolódó engedélyt sikerült beszerezni.
Így a szekszárdi KFC nyitása január elejére tolódott, de a úgy tűnik a várakozás csak fokozta az érdeklődést. Az új gyorsétterem kedden nyitotta meg kapuit, amely már a délelőtti órákban megtelt.
A hivatalos megnyitó előtt már egy órával többen sorakoztak az étterem előtt, ezért a vezetés úgy döntött, hogy az eredetileg délre tervezett premiert előre hozza, és már 11 órától fogadták a vendégeket.
A KFC 101. gyorsétteremének megnyitásával 45 új munkahely létesült Szekszárdon. A dolgozók mind helyi lakosok vagy a közeli településekről érkeztek.
Bár eddig nem működött KFC Tolna vármegyében, hamarosan már két üzlet is elérhető lesz a területen. Az ünnepek előtti paksi testületi ülésen egy telekrész értékesítéséről döntöttek, ami lehetőséget nyit egy új gyorsétterem megvalósítására.
A tulajdonosok szerint az atomvárosban helyet kapó egység 2025 második felében nyithatja meg kapuit.