A Jókai Mór elnevezésű 20000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét 2025. február 18-án reggeltől, kizárólag webáruházában tette elérhetővé a Magyar Pénzverő Zrt. Mint írják, a webshopban megvásárolható mennyiség a maximálisan verhető példányszám 10 százalékából, valamint a korábban előjegyzett, az előjegyzők által meg nem erősített példányokból áll össze.
Két változatban kapható az emlékérme
A Kovács Zoltán tervezte emlékérméket 5-5 ezer darabban adták ki. A 20000 forint névértékű ezüst emlékérme átmérője 38,61 mm, súlya: 31,46 g.

Az érmék előoldalának központi motívuma a Révai Testvérek által, Jókai ötvenéves írói jubileuma tiszteletére 1894-től kiadott, aranyozott vászon Gottermayer kötésű, Jókai Mór összes művei – Nemzeti kiadás című könyvsorozat egyik kötetére utaló könyvgerinc és keményfedeles borítórészlete. Az előoldal bal oldalán, a könyvgerinccel határolva, külső körgyűrűben a kibocsátóra utaló “Magyarország” felirat, mellette, a gerinccel párhuzamosan két sorba szerkesztve, a “20000”, valamint a “3000” értékjelzés, továbbá balról a “BP.” verdejellel, jobbról a “2025” verési évszámmal közrefogott “Forint” felirat olvasható. Az emlékérmék hátoldalán Jókai Mór ülő alakos ábrázolása szerepel, melyet az íróról az 1870-es évek végén Budapesten készült fotó ihletett. A portrétól balra az “1825 – 1904” felirat utal Jókai születési és halálozási évére. Az évszámok alatt Jókai aláírása olvasható.
Az emlékérmét tervező Kovács Zoltán szobrászművész mesterjegyét az íróasztal ábrázolásában jelenítette meg.
A 3000 forint névértékű színesfém emlékérme átmérője 38,61 mm, súlya: 30,80 g.

A Magyar Pénzverő Zrt. úgy tájékoztatott, az emlékérme az érmeboltjukban csak előjegyzőik részére lesz hozzáférhető. A webshopos értékesítésénél a sorba állító rendszert alkalmazzák. Az előjegyzett érmék személyes átvétele és kiszállítása független a sorba állító rendszertől, az emlékérme személyes átvételére 2025. február 18-án 8 órától biztosítanak lehetőséget érmeboltjukban, valamint az előjegyzések postázását is már aznap megkezdik.
Jókaihoz kapcsolódó műtárgyakat mutatnak be
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából keddtől szabadon hozzáférhetővé tesz a nagyközönség számára egy digitalizált válogatást a Jókai-hagyatékból. A 200 darabból álló válogatás az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményeiből mutat be Jókaihoz kapcsolódóhoz műtárgyakat. A gyűjtemény részeként kéziratokat, fotókat, képzőművészeti alkotásokat, könyveket, folyóiratokat, színlapokat és iparművészeti értékű tárgyi emlékeket láthatnak az érdeklődők. A Jókai 200 szabadon elnevezésű válogatás a linkre kattintva tekinthető meg.