Talyigás Katalin: Rengeteg időst érint az infláció miatti nélkülözés
Egy mai harmincas felületesen elképzeli, a negyven és hatvanöt év közti generáció látja, a nyolcvan évnél idősebbek pedig tapasztalják, hogy milyen idősnek lenni Magyarországon. A magánellátások sokak számára megfizethetetlenek, az állam igyekszik a lehető legkevésbé részt venni az idősek megsegítésében, az önkormányzatok keze pedig meg van kötve – mondja Talyigás Katalin szociológus. Véleménye szerint a kiábrándult fiatalok épp emiatt az olyan magánmegoldások felé fordulnak, amelyek később magukat is kiszolgáltatottá teszik.
– Kit tekint idősnek a társadalom?
– Sokféle értelmezés létezik. Beszélhetünk jogi, életkori, biológiai, pszichológiai, szociológiai és történelmi idős fogalomról. Ezeket mind figyelembe lehet venni egy-egy meghatározásnál, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy minden ember más, így a korunkat is másképp éljük meg. Nem szeretem az életkor szerinti meghatározást, ez sok esetben diszkriminatív. A teljesítmény nem kor-, hanem személyfüggő, hiszen egy fiatal is érezheti magát nagyon öregnek, ahogy egy öreg is lehet lelkében nagyon fiatal. Mindezeket figyelembe véve a WHO szerint a 60-74 év közöttiek az idősödők, a 75-89 közöttiek az idősek, és a 90 felettiek a nagyon idősek.
– És a politika hogyan nézett az idősekre Magyarországon az elmúlt hetven évben?
– Ez mindig függött a munkaerőpiactól. A korosztályom ötvenöt évesen érte el a nyugdíjkorhatárt, ez az elmúlt tíz évben felkúszott hatvanöt évre. Egy 65 év körüli személyre ma úgy tekintenek nyugaton, mint aki a középkor felső határához érkezett, tehát nem feltétlenül öreg, és még aktív életet élhet további 20-25 évig is. Itthon erre kevesebb az esélye. Ezen a területen és a nyugdíjakkal kapcsolatban még sok dolgunk van.
A nyugdíj a munkában eltöltött évekhez, járulékfizetéshez kötött, melyet a munkáltató és a munkavállaló fizet, ebből járadék kifizetése történik idős korban a szolidaritási elv szerint. Ezt a szisztémát felosztó-kirovó rendszernek nevezzük. A jelenlegi súlyos problémák abból adódnak, hogy az Alaptörvény szerint a társadalombiztosítás nem alkotmányos eleme a szociális védelemnek. A szolidaritásra épülő elemek jelentősen gyengültek: a társadalombiztosítási alapok függetlensége mára eltűnt, így azok a mindenkori költségvetés „fiókjává“ váltak, a társadalombiztosítás mint szerzett jog megszűnt, a járulékot szociális hozzájárulási adóvá változtatták. Ennek megfelelően szabályozták a nyugdíjtörvényt, amely így kevésbé kiszámítható. A nyugdíjak reálértékének megőrzése, amely cél lenne az időskori anyagi biztonság érdekében, nem valósul meg, és
ez az időskori elszegényedés napjaink egyik legsúlyosabb problémája.
Egy másik nagy gond pedig abból ered, hogy az elmúlt hetven év alatt kialakult egy olyan hiedelem, hogy állami feladat az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátás finanszírozása. Mostanra viszont egyértelmű, hogy az elképzelés nem működik. Az egészségügyünk nem tudja azt nyújtani, amire szükségünk van, így mára gyakorlatilag teljesen összeomlott. Ez pedig az időseket érinti leginkább, akiknek nincs olyan tartalékjuk, amelyből a magánegészségügy vagy a szociális ellátás szolgáltatásait igénybe tudnák venni.
– Az ambíciói közt szerepel az időstörvény. Ez mit jelent pontosan?
– Igen, pontosan a felsoroltak miatt gondoltunk a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető tanácsában arra, hogy minden embernek joga legyen az időskorát az emberi méltóság szintjén megélni. Így az élet minőségének fenntarthatóságát törvényi garancia biztosíthatja, annak érdekében, hogy az időskorúak a lehető legtovább képesek legyenek megőrizni egészségüket és megújítani feladatvállalási valamint munkavégzési képességüket. Figyelemmel kell lenni arra, hogy Magyarország népessége idősödik, és az egészségügyi és ellátó rendszert e tények alapján kell fejleszteni.
– Milyen problémákat lát a jelenlegi szabályozásban?
– Ezen a területen nagyon sok gondot látok. Megváltoztatták a szociális törvényt, az új jogszabály pedig azt mondja, gondoskodj magadról, ameddig lehetséges, amennyiben pedig problémád van, elsőként a családodhoz fordulj. Miközben könnyen megeshet, hogy a hozzátartozók is gondokkal küszködnek, vagy távol élnek, s nem tudnak segíteni az idős rokonokon. Amennyiben a családi segítség nem megoldható, az új szociális törvény szerint azoknak az önkormányzatoknak kell támogatást nyújtani, amelyektől megvonták a forrásokat. Ezután pedig a vallási és civil közösségek következnek, hozzájuk szervezték ki az ellátásokat, és ezek a szervezetek árversenyben vannak a magáncégekkel. Az állam tehát csupán az ötödik abban a felsorolásban, amely szerint végső esetben köteles gondoskodni az idős ember ellátásáról. Ez óriási probléma a szegénységi küszöb alatt élő idősek sorsát illetően. Észak-Európában alanyi jogon állapítanak meg bizonyos szolgáltatásokat az egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban, Dániában és Ausztriában pedig törvény biztosítja a lakhatást. Itthon hiányzik az ilyen jellegű védelem.
– Mi az oka annak, hogy pár kilométerrel arrébb sikerült kiépíteni egy méltányosabb rendszert, Magyarországon viszont problémák vannak az állami szociális felelősségvállalással?
– A történelem meghatározza a társadalomszerkezetet. A szocializmus alatti időkben az emberek nagy tömege mindent az államtól várt el. A tevékeny, a társadalomért, a tetteiért felelősséget vállaló erős polgárság máig hiányzik Magyarországon. Az iskolai nevelés alapozza meg a szolidaritás eszméjét. Itthon nem alakult ki az a szemlélet, hogy mindenkinek jár egy jobb élet, s ezért mindannyian felelősek vagyunk.
– A mostani fiatalok gyakran mondják, hogy már úgysem lesz nyugdíjuk. Ebből kiindulva feltételezhetnénk, hogy tudatosabbak az öregedést illetően. Mi a valóság, mennyire készülünk fel az időskorra?
– Sajnos, ahogy én látom: egyáltalán nem. Mivel a mostani harmincasok közül sokan úgy gondolják, hogy nekik már nem lesz nyugdíjuk, a magánboldogulás útját választják, egyéni lehetőségeket keresnek. A magyar fiatalok nagyobb részéből egyelőre még hiányzik a politikába és a jövőbe vetett hit, és ez a szolidaritás rovására megy. Társadalmi szinten például kevés támogatást kapnak azok a diákok, akik a szabad jövőért tüntetnek, és kiállnak a tanáraik mellett. Ennek ellenére bízom a legfiatalabb generáció törekvéseiben.
A mai negyven-ötvenesek tudatosabbak a harmincasoknál. Az övék egy szendvics generáció, hiszen látják, hogy mi történik a gyerekeikkel az iskolákban, ahogy a szüleik helyzetét is. Igyekeznek is segíteni rajtuk, közösségi szinten mégis csak kevesen tesznek a változásért. A korosztály tehát már átlátja, milyen problémái lehetnek egy-két évtized múlva, a bizalom viszont náluk sincs meg a társadalombiztosítási rendszerben. És mivel a szociális védelem nem erőssége a magyar törvényhozásnak, hiányzik az intézményi garancia, ahogy a szolidaritás élménye is, ez a korosztály szintén magánúton keres lehetőségeket a boldogulásra.
– Jelenleg is számottevő a különbség a magán-, illetve az állami idősotthonok között?
– Óriási különbségek vannak, de ez nemcsak a minőségben mutatkozik meg. Az igazi differencia a megfizethetőségben van. A magas színvonalú magánintézmények igénybevételét a magyar társadalom nagy része nem engedheti meg magának. Ugyan vannak nagyon jó olyan állami-önkormányzati intézmények is, ahol az önkormányzatok áldoznak a minőségre. Az igazsághoz viszont hozzátartozik az is, hogy az állam a szolgáltatások nagy részét átadta az egyházaknak, amelyekhez most több normatíva jut. Az önkormányzatoknál ezzel szemben az elvonásokat tapasztaljuk, épp ezért nagyon nehéz fenntartaniuk a bentlakásos vagy családoknak nyújtott szolgáltatásaikat. Holott óriási szükség lenne arra, hogy az idős emberek, a lehető legtovább az otthonukban maradhassanak, és ehhez a lehető legtöbb segítséget megkapják. Ez a záloga annak, hogy az idősek önellátók maradjanak, ameddig csak lehet. Sokan addig érzik úgy, hogy van értelme az életüknek, amíg önellátóak, és tudnak valamit tenni a családjukért vagy a környezetükért.
– Tetszik a tevékeny élet gondolata. De mikor ilyen problémák vannak az egészségüggyel és a szociális szolgáltatásokkal, az idősebb generációnak milyen lehetősége van erre valójában?
– Sokan kezdenek új elfoglaltságokba a nyugdíjazásukat követően. Idősen valósítják meg azokat a vágyakat, amelyeket korábban bár szerettek volna, de nem volt lehetőségük véghezvinni. Rengetegen töltik például művészeti elfoglaltságokkal napjaikat. Igen sok lehetőség nyílik önkéntes munkára is a civil szervezeteknél, de olykor vállalatok is biztosítanak lehetőséget a nyugdíjba vonult társaiknak.
– Mesélne a Harmadik Kor Egyeteméről?
– Külföldi tapasztalatok alapján, fontos kérdéssé vált számomra, hogy mit tudnék tenni a magyarországi idősekért és nyugdíjasokért. Az ELTE professzorát, Maróti Andort, aki korábban engem is tanított, egész életében foglalkoztatta az élethosszig tanulás elmélete. Ezt a tudást átadta a diákjainak, többek között nekem, és volt tanítványunknak Striker Sándornak is, akinek a vezetésével létrehoztuk a Harmadik Kor Egyetemét az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ez egy, a nyugdíjas korosztálynak szóló előadás-sorozat, a kurzus ma már 10 éves az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. A Harmadik Kor Egyeteme életem egyik legnagyobb élménye, és örömmel tölt el, hogy a program mind a mai napig biztosítja a tanulás lehetőségét az idősek számára.
– A társadalom is ilyen nyitott az időskori tanulásra? Már a középkorúak, sőt, a harmincas éveikben járók is kaphatnak negatív megjegyzéseket arra, ha szeretnének kitanulni egy új szakmát.
– Élethosszig kell tanulni, ez viszont még nem teljesen elfogadott itthon. Az idős korom ellenére magam is több csoportba járok, új pszichológiai irányzatokról tanulok, és sok könyvet olvasok, többek között Viktor E. Frankl-tól. Az általa alapított logóterápia szerint a legreménytelenebb helyzetből is ki lehet törni, és még nagyon idős korban is van értelme az életnek. Így annak is, hogy tanulhatunk ebben a korban.
– Épp csak túl vagyunk egy olyan időszakon, ami nem engedett teret az aktív életnek.
– A Covid-járvány hihetetlenül megviselte az időseket. Több, mint negyvenezer ember halt meg, a politika pedig csak úgy túllépett rajta. Ma már senki nem gondol arra, hogy egy kisvárosnyi embert vesztettünk el. A járványidőszak alatt egyébként rendkívül nehéz volt életben tartani az idősszervezeteket, az online tér sokat segített, a járvány végén pedig rengeteg energiát kellett mozgósítanunk a személyes kapcsolatok újraélesztéséhez.
És épp hogy elmúlt a Covid, jött a háború. Egy olyan korosztály, amelyik már élt át háborús élményeket, ismételten félni kezdett.
Az ijedtség egy „csak rosszabb ne legyen” hozzáállást idéz elő, ami miatt láthatatlan marad a jelenleg kialakult feszültség és infláció miatti nélkülözés.
A negatív politikai üzenetek pedig tetőzik ezt. Az inflációval kapcsolatosan rengeteg olyan levelet kapunk az idősektől, amiben arról kérdeznek minket, hogy mihez kezdjenek: nincs elég pénz a gyógyszerre, a gyógyászati segédeszközökre. Jellemző magatartássá vált a lemondás a korábbi életszínvonalról.
A nyolcvan feletti korosztály szégyelli a szegénységét, betegségét. Holott ez nem az egyén hibája, hanem a rendszeré.
Persze sok évvel a hátunk mögött lehet felelősségünk abban, ahol tartunk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az egész mögött egy olyan politikai rendszer húzódik meg, amely nem a jóléti állam elvei szerint működik.
– Milyen lehetőségek vannak arra, hogy ne kerüljünk ilyen kiszolgáltatott helyzetbe?
– Az időskorra fel kell készülni. Gondoskodunk kellene a jövedelem-, a lakhatás-, az egészség- és ápolásbiztonság megteremtéséről. Ezt megkísérelhetjük egyénileg elérni, a többség ma így is próbálkozik itthon. A magyar társadalom jelentős része viszont nem jár sikerrel a megoldással. A másik lehetőséget politikai szinteken lehet valóra váltani egy jóléti állam megvalósításával, amelyben biztosított a társadalom tagjainak jólléte.
Ha lenne idősügyi törvényünk, az kimondaná, hogy nem dughatjuk homokba a fejünket, és foglalkoznunk kell a megöregedésünkkel.
Amennyiben nem készülünk fel a későbbi évekre, az nem csupán ránk van hatással, de a társadalmunk is rugalmatlanná válik.
– De ahogy ön is mondta, az állami védelem jelenleg nem igazán adott. Mégis merre lehet fordulni?
– A kis közösségekhez. Ezeket meg lehet találni, ide tartozik a munkahely, a baráti kapcsolataink és a szomszédsági viszonyaink. Meg kell próbálnunk tágítani a kört, amíg meg nem találjuk az apróbb megoldásokat.
– Mit tanácsolna egy mostani harmincasnak?
– A mostani harmincasoknak sokkal tudatosabban kellene állniuk az öregedéshez. Fontos lenne megfogalmazni azt is, hogy mindenkinek szüksége van a biztonságos világra. Itt azt is el kell mondani, hogy ha a fiatalok úgy érzik, hogy szemrehányást tennének a generációmnak, akkor tegyék meg. Igazuk is lehet, hiszen az elmúlt 30 évben miért nem teremtettünk egy jobb életteret a számukra. Ez jogos felvetés, erről tehet a generációm, és személyesen is felelősséget érzek azért, hogy hagytuk lezülleni az oktatást, az egészségügyet és a szociális rendszert.
– Miért, harminc éve prognosztizálható volt, hogy mi vár ma ránk?
– Nem. Az az illúzió élt bennem, hogy ha kiépül egy demokratikus intézményrendszer Magyarországon, azzal az is megvalósul, amit jóléti államnak gondolok. De lelkiismeret-furdalásom van, mert már látom, hogy nagyon rossz irány felé tartunk. Így most próbálok minden tőlem telhetőt megtenni, mert a mai napig jóléti államban gondolkodom, és úgy vélem, hogy a magyar lakosságnak is erre van szüksége.
– Több helyen is élt már a világban, a gyerekei is külföldön telepedtek le, önt mégis mindig visszahúzta a szíve. Nem gondol arra, hogy elhagyja az országot?
– Ady szavaival élve magam is föl-földobott kő vagyok. Büszkeség tölt el a gyerekeim miatt, akik ma sikeresek a szakmájukban. Külföldön nyugodtabb, szorongásoktól mentesebb, boldogabb élet várt rájuk, ahol elérhetik azt a teljesítményt, amire vágytak. Bár rosszul éltem meg, hogy elköltöztek, de tiszteletben kell tartanom a döntésüket. Én viszont másképp határoztam. Talán az édesanyám miatt vágytam haza mindenhonnan. Úgy érzem, hogy Magyarországon vagyok otthon, és nekem itt kell megtennem minden tőlem telhetőt.
Talyigás Katalin szociológus, tanított az ELTE szociológia tanszékén, a Vállalkozási Főiskolán és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen, szakértője volt számos hazai és nemzetközi szervezetnek, és a nevéhez fűződik többek között a Harmadik Kor Egyetemének létrehozása. Jelenleg az Életet az Éveknek nyugdíjas szövetség budapesti elnöke, az egyik legnagyobb célja pedig az, hogy Magyarországon olyan idősügyi törvény legyen, ami méltányosabb öregkort biztosít.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Amióta megláttuk a Lidl reklámújságjában, nem tudjuk kiverni a...
Ügyfélkapu: mindenkinek új felületre kell váltania, közeleg a...
Azonnal ki kellett vonni egy zabszeletet a forgalomból
Fotókon a november 20-án érkező legújabb forintérmék
Üzent a Magyar Posta: eddig kell feladni a karácsonyi ajándékokat
