Kellemetlen meglepetés a boltokban: megváltozott a háztartási keksz és a tea
Többek között Lipton tea, Detki háztartási keksz, chips és üdítők is szerepelnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivata (Nébih) friss listáján a kiszereléscsökkentésben érintett termékekről – vette észre a Portfolio.
Azt, hogy a termékek összementek, csupán annak köszönhetően tudjuk, hogy a kormány kötelezővé tette az előrecsomagolt élelmiszerek méretcsökkentésének bejelentését a hatóság felé, valamint azt is, hogy a helyszínen, a boltokban is tájékoztassák a vásárlókat. A szabályok szerint minden olyan termék bejelentésköteles, amelyet 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmaztak, és amellyel az 1 milliárd forint árbevételt meghaladó üzletekben találkozhatunk.
A Nébih csak a bejelentőt, a forgalmazót, valamint a régi és az új méretet közli, az árakról nem ad hírt, így azt nem tudjuk, hogy vajon csak a kiszerelések csökkent, vagy velük együtt az árak is. De – teszi hozzá a portál – az eddigi tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy zsugorinflációval állunk szemben, vagyis (közel) ugyanannyit kell majd fizetnünk, csak már kisebb termékért.
14 termék mérete csökkent 2024. november 6. és december 11. között
A legtöbb vásárlót valószínűleg a Lipton teák, a Kinley üdítők, a Detki háztartási keksz és az EKO Sárgabarack lekvár fogja érinteni. De nézzük inkább a teljes listát, az alábbiakban mutatjuk a termékeket, a bejelentő nevét, az eredet és az új kiszerelésük méretét, valamint a kiszereléscsökkentés mértékét.
- Carmencita vegán saláta fűszerkeverék fűszermalomban (Hering-Trade Kft.): 82 gramm helyett 77 gramm (6,1%-os csökkenés)
- Carmencita barbecue fűszerkeverék fűszermalomban (Hering-Trade Kft.) 62 gramm helyett 58 gramm (6,5%-os csökkenés)
- Manner Winterglück (Aldi Magyarország): 200 gramm helyett 185 gramm (7,5%-os csökkenés)
- EKO Sárgabarack lekvár (EKO Konzervipari Kft.) 600 gramm helyett 550 gramm (8,3%-os csökkenés)
- Candy Cane (Aldi Magyarország): 144 gramm helyett 120 gramm (16,7%-os csökkenés)
- Blue Dragon tojásos tésztafészek (Dynamit Kft.) 300 gramm helyett 250 gramm (16,7%-os csökkenés)
- Liza Snack klasszikus burgonyaszirom sós (Liza Snack Kft.): 50 gramm helyett 40 gramm (20,0%-os csökkenés)
- Lipton Green Citrus (Orbico Hungary Kft.) 25 darab helyett 20 darab (20,0%-os csökkenés)
- Lipton Green Natur (Orbico Hungary Kft.) 25 darab helyett 20 darab (20,0%-os csökkenés)
- Bio Háztartási keksz (Detki Keksz Édesipari Kft.) 200 gramm helyett 150 gramm (25,0%-os csökkenés)
- Kinley Bitter Lemon (Coca-Cola HBC Magyarország Kft.) 1,5 liter helyett 1 liter (33,3%-os csökkenés)
- Kinley Citrus Ylang Ylang (Coca-Cola HBC Magyarország Kft.) 1,5 liter helyett 1 liter (33,3%-os csökkenés)
- Kinley LimeMint (Coca-Cola HBC Magyarország Kft.) 1,5 liter helyett 1 liter (33,3%-os csökkenés)
- Gran Mara tonhalfilé olivaolajban (Penny-Market Kft.) 4×80 gramm helyett 3×80 gramm (25,0%-os csökkenés)