Gépjárműadó: nagyon kell figyelni, mit írsz utaláskor a közleménybe - 3 millió magyarnak üzent a NAV
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, többségük (170 ezren) a NAV-Mobil-alkalmazáson keresztül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint az április 15-i határidőig még 3 millió adózónak kell teljesítenie az adóbefizetést – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az adó összegét tartalmazó határozatot folyamatosan kézbesíti az adóhatóság az elektronikus tárhelyre vagy postán, de a NAV mobilapplikácójában is ellenőrizhető és egyszerűen rendezhető a tartozás.
Az alkalmazásban a gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe, a likviditással küzdő gazdálkodók fizetési könnyítést kérhetnek – közölték.
Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre.
Hol találom a határozatot?
A határozatokat elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali-, illetve személyes tárhelyre) küldik mindenkinek, akinek van elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.
Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapu+-os vagy DÁP-azonosítás után.
Csekken is befizethető a gépjárműadó?
Akik nem rendelkeznek a fenti azonosítókkal, azoknak csekk helyett érdemes az Ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással befizetni az adót – jelezte korábban a NAV.
Aki nem tudja másképp megoldani, annak csekket telefonon a NAV Infóvonalán kell igényelnie, tehát azt nem postázzák automatikusan!
Hová kell utalni a gépjárműadót?
A NAV tájékoztatása szerint a gépjárműadó idén is átutalható a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára, illetve a határozatban szerepelő fizetési linken is gyorsan befizethető.
Átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közleményben, nem a rendszámot.
Jelezték: a gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól, a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből tájékozódhatnak az ügyfelek.