Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 első félévében a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 1,3, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A második becslésben közölt volumenindexek az első becsléshez képest nem változtak.
A termelési oldalon az ipar teljesítménye 2,4, azon belül a feldolgozóiparé 3,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest a második negyedévben.
A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártása és a közúti jármű gyártása járult hozzá a csökkenéshez, és az élelmiszeripar fékezte leginkább az ipar visszaesését.
Az építőipar hozzáadott értéke 6,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, a mezőgazdaságé viszont az aszály következtében 5,2 százalékkal elmaradt attól.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal nőtt.
A legnagyobb növekedés (7,2 százalék) a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ágban következett be.
A művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatások hozzáadott értéke 6,9, a humánegészségügyi, szociális ellátásé 4,7, az információ és kommunikációé 3,3 százalékkal nőtt.
A szállítás, raktározás hozzáadott értéke 3,2, az oktatásé 3,0, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé és az ingatlanügyleteké egyaránt 2,8, a kereskedelemé 2,0 százalékkal növekedett.
A közigazgatás teljesítménye 0,2, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységé 0,4 százalékkal mérséklődött.
A bruttó hazai termék második negyedévi 1,5 százalékos növekedéséhez pozitívan járultak hozzá a szolgáltatások (1,4 százalékponttal), a termékadók és -támogatások egyenlege (0,4 százalékponttal), valamint az építőipar (0,3 százalékponttal).
A mezőgazdaság teljesítménye 0,2, az iparé 0,5 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét.
A szolgáltatásokon belül leginkább (0,3 százalékponttal) az ingatlanügyletek járultak hozzá a GDP növekedéséhez.
Felhasználási oldal
A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,2 százalékkal nőtt. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nagyobb lett.
A hazai fogyasztási kiadások volumene minden csoportban emelkedett: a tartós termékek esetében 9,1, a féltartósok esetében 2,0, a nem tartósok esetében 4,3, a szolgáltatások esetében 3,6 százalékkal.
A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 3,4 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztásé 3,9 százalékkal csökkent. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 2,5 százalékkal bővült.
A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,7 százalékkal nőtt.
Beruházások
A bruttó állóeszköz-felhalmozás a második negyedévben 15,4 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké csökkent, utóbbié jelentős mértékben.
A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban és a szállítás, raktározás területén az átlagnál nagyobb mértékben visszaesett, az ingatlanügyletek esetében bővült a fejlesztések volumene.
A bruttó felhalmozás 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a második negyedévben összességében 0,7 százalékkal emelkedett.
Export – import
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1640 milliárd forintos aktívum keletkezett.
Az import volumene nagyobb mértékben (3,2 százalék) csökkent, mint az exporté (1,8 százalék).
A külkereskedelem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a behozatal 4,9, a kivitel 3,3 százalékkal kisebb lett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 4,6, importja ennél nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A bruttó hazai termék 2024. második negyedévi, 1,5 százalékos növekedéséhez a végső fogyasztás 1,9 százalékponttal járult hozzá, miközben a bruttó felhalmozás 1,4 százalékponttal lassította. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,0 százalékponttal bővítette a gazdasági teljesítményt.
0,2 százalék
2024 második negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött az előző negyedévhez képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján.
A termelési oldalon az építőipar teljesítménye 2,5 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké nem változott.
Az ipar teljesítménye 1,5, a mezőgazdaságé 5,0 százalékkal csökkent.
A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 1,1 , a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0 százalékkal nagyobb, a közösségi fogyasztásé 0,5 százalékkal kisebb lett.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,7 százalékkal visszaesett.
A külkereskedelemben az export és az import volumene összességében nőtt (0,7, illetve 0,5 százalékkal) – közölte a KSH.
(MTI)