Bizony kemény fagyokra számíthatunk ezen a héten, régen nem tapasztalt hideg éjszakák elé nézünk. Ilyenkor különösen fontos, hogy megfelelően szabályozzuk a fűtést otthonunkban.
Mindannyian próbálunk takarékoskodni, de bizonyos módszerekkel éppen az ellenkező hatást érjük el, még nagyobb számlát generálva – írja a Femcafe. Persze alig várjuk a márciust, de simán előfordulhat, hogy marad velünk még a tél az első heteiben is.
Milyen kockázatokkal járhat a fűtés kikapcsolása?
A magas energiaárak miatt csábító lehet alacsonyabbra állítani vagy teljesen kikapcsolni a fűtést, főként ha nem tartózkodunk otthon, ám ez komoly gondokat eredményezhet.

Ha a termosztátot ugyanis túlságosan lecsavarjuk, a ház olyan mértékben hűlhet ki, hogy a visszafűtés már rengeteg energiát emészthet fel, ami végül még magasabb költségeket generál. Sőt, ezzel a rendszert túlterhelté tesszük időlegesen, ami idővel a berendezések károsodásához vezethet.
Ráadásul, ha ha nem biztosítunk megfelelő hőfokot, a hideg falak és a magas páratartalom kedvező környezetet teremthet a penésznek, ami nemcsak az otthonunkra, hanem az egészségünkre is káros lehet.
Tippek a hatékony és költségtakarékos fűtéshez
Tarts állandó hőmérsékletet, ezért a termosztátot célszerű 18-20°C között hagyni, még akkor is, ha nem vagyunk otthon.
Hatékonyan, röviden szellőztessünk (5-10 perc), mintsem órákig résnyire nyitva hagyjuk az ablakokat.
A radiátor mögé helyezett hőtükröző fólia sokat segíthet a meleg hathatós visszaverésében, így növeli a fűtés hatékonyságát.