Felforgatták a divatvilágot anno, mára a ruhatárak alapjai - Ikonikus divatsztorik a múltból
A tavalyi párizsi divathéten mindent vitt a Coperni bemutatója, amikor festékszóróból fújták rá a ruhát Bella Hadidra, a világ egyik legnépszerűbb modelljére.
A divattörténelem tele van innovatív, merész ötletekkel, amiket pár kreatív tervező – no és a korok leghíresebb emberei – divattá varázsoltak. Így volt ez egykoron is, a kezdeti reformgondolatokat ugyanakkor mára a női ruhatárak alapdarabjainak becézzük.
Szoknya helyett nadrág
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a szekrénybe pakolt ruhadarabok közül mennyit köszönhetünk Coco Chanel eltökéltségének és elegáns ízlésének.
A nadrág természetesen nem 20. századi találmány, de sok időbe telt, amíg a nők öltözködési repertoárja változatosabb lehetett a szoknyánál. Egy-két kirívó esetet kivéve, a nadrág inkább strandruhaként funkcionált az 1910-es évek végén is.
Az első nő, aki parkolópályára tette a szoknyát a színpadon, a merész Sarah Bernhardt francia színésznő volt a 19. század végén. Ez persze nem sokat változtatott a szemléleten, hogy egy nőnek nem illik ilyen „lenge” öltözékben megjelenni az utcán.
Nem sokkal később aztán jött még egy francia nő, aki divatot teremtett a különcségnek.
Coco Chanel először csak magának szerzett be egy elegáns fehér vitorlásnadrágot. „Deauville-ben voltam, soha nem szerettem ott maradni a strandon a fürdőruhámban. Végül vettem is magamnak egy fehér vitorlásnadrágot” – nyilatkozta a divattervező egykoron. Idővel egyre többen kezdték utánozni Chanel stílusát.
Emellett az is lendített a nadrág-őrületen, hogy a kor feminista és hollywoodi sztárjai, köztük Katharine Hepburn, Greta Garbo és Marlene Dietrich is fotózkodtak az öltözékben. Az áttörés után általános trenddé az 1960-as évek második felére, Yves Saint Laurent “Le Smoking”nevű női szmokingjának megjelenésekor vált a viselet.
A „T-modell” is ott van a szekrényekben
Feketét hordani legalább olyan polgárpukkasztónak számított az 1920-as évek előtt, mint nadrágot felvenni. A szín egyet jelentett a gyásszal, így illetlenségnek tartották, ha valaki ok nélkül mutatkozik ilyen öltözékben. Az I. világháború és a spanyolnátha-járvány halálos áldozatainak nagy száma miatt viszont egyre gyakoribbá vált, hogy a nők feketében jelennek meg a nyilvánosság előtt.
Coco Chanel a közvélekedéssel ellentétben viszont rajongott a színért, és kapott is az alkalmon.
Az amerikai Vogue 1926. október 1-jén megjelentette a divattervező egyszerű fekete ruhájának rajzát, az öltözéket pedig „Chanel Fordjának” nevezték el.
A magazin úgy látta, hogy
a kis fekete ruha a T-modellhez hasonlóan egyszerű és könnyen elérhető termék lesz minden társadalmi osztályba tartozó nő számára.
Igazuk volt. Chanel óta általános divatszabály, hogy minden nő szekrényében kell, hogy ott legyen egy egyszerű, elegáns fekete ruha, amit alkalomtól függően felvehet.
A tiltakozás szimbóluma: farmernadrág
Yves Saint-Laurent francia divattervező állítólag rengetegszer kívánta az élete során, hogy bárcsak ő találta volna fel a kék farmert.
Az első igazi darab elkészítését Jacob Davis szabómesternek tulajdonítják, a férfi Levi Strausstól rendelt anyagot a ruhadarabhoz a 19 században. A farmeranyagot Strauss alkotta meg, és a Levi Strauss & Co. nevű cég pedig ma is híres a Levi’s márkájú farmernadrágokról.
A ruhadarabot ezután főként munkások viselték, később, az amerikai popkultúrában pedig a tiltakozás szimbólumaként vált népszerűvé.
A trend az 1950-es években egyre erősödött köszönhetően annak, hogy a kor nagy filmsztárjai, köztük James Dean, Marilyn Monroe és Marlon Brando, farmert viseltek a filmjeikben.
A női változat megalkotója egyébként Andre Courreges francia tervező volt. A farmernadrág az 1970-re vált igazán divattá a nyugati országokban. A 80-as évekre pedig a designer farmerek lepték el a kifutókat. És bár a forma változik, a farmer azóta sem ment ki a divatból.
Kell is, nem is kell – a melltartók
Hosszú idő telt el addig, amíg ekkora üzlet lett a fehérneműben. A melltartókat már az 1880-as években is hordták, de csak az 1910-es években kezdtek igazán divatot teremteni. Az időszak alatt rengeteg szabadalmat nyújtottak be, a legismertebb talán Mary Phelps Jacob darabja. A melltartója bár csinos volt, de semmilyen tartást nem biztosított.
Az 1920-as években a bohó flapper stílus jött divatba, a nők ekkor olyan bandeau melltartókat kerestek a ruháikhoz, amelyektől a lehető leglaposabbnak tűntek a mellek.
De aztán jött Marilyn Monroe és Jayne Mansfield. Az 50-es évekre egyre több olyan melltartó került a piacra, amelyek eltúlzott formát vagy támaszt adtak a melleknek.
Persze innen még nem vezetett egyenes út a Victoria’s Secret kifutóig.
Az 1960-as években egy hatalmas tiltakozáshullám vette kezdetét, a kor divatja pedig lehetővé tette a nők számára, hogy melltartó nélkül járjanak. Egyesek még a melltartójukat is elégették. Az 1990-es évekre azonban visszatért a tartás preferencia, és a Wonderbra – Eva Herzigova szupermodellnek köszönhetően – bestsellerré vált.
Lengén a strandon
El tudod képzelni magad a tengerparton egy hosszú és bő flanelszoknyában? Igen, mi sem akarjuk.
Pedig a nőknek sokáig nem volt választásuk, ha strandolni akartak. A kétrészes fürdőruhák először az 1930-as években jelentek meg Európában, a szett általában egy bő felsőből és egy magas derekú, széles szárú rövidnadrágból állt.
A II. világháború végén aztán elöntötte a megkönnyebbülés a kontinensünket, a divat pedig nem csupán a felszabadult hangulathoz, de a női idomokhoz is igazodni kezdett.
A bikinit először Louis Reard francia mérnök mutatta be 1946. július 5-én.
És a szett bár óriási felháborodást keltett, nem sokkal később bikinis nők lepték el Európa strandjait. Az Egyesült Államok viszont sokáig ellenállt a viseletnek. Az 1960-as évek elején viszont a fiatalok felszabadultságának hangsúlyozása elhozta a fürdőruhát az amerikai strandokra. A bikini népszerűsége azóta tovább nőtt, és mára a nyári ruhatár alapdarabja.