Ha a színek pszichológiájáról van szó, a legtöbb embernek a marketing, a bútorok vagy a divat jut eszébe: közismert például, hogy a gyorsétteremláncok azért használják olyan sokat a piros színt, mert az serkenti az éhségérzetet. Egyesek szerint ugyanakkor a színek tanulmányozása nemcsak azért érdekes, hogy rajtuk keresztül embertársainkra tudjunk hatni, hanem azért, mert egy-egy szín iránti elkötelezettség alapján jellemvonásokra következtethetünk.
A színpreferenciák és a kognitív tulajdonságok közötti kapcsolat olyan téma, amely egyre inkább felkeltette a modern pszichológia érdeklődését.

A barna a megszokás és a mozdulatlanság színe
A lista első helyén a barna áll. Jonathan García-Allen pszichológus szerint azok, akik a barnát részesítik előnyben, inkább hagyományos mentalitású emberek, a barna pedig a stabilitás, a rend, a biztonság, valamint a kreatív lendület hiányának színe – írja a Forum Agricoltura Sociale.
A barna biztonságot sugall, ugyanakkor a változással szembeni ellenállást is:
akik szeretik a barnát, kiszámítható környezetben érzik jól magukat, ahol semmi sem változik.
Ez pedig, kognitív szempontból lefordítva, a mentális rugalmasság hiányát tükrözheti.
A szürke egyenlő a kockázatkerüléssel
García-Allen listájának második helyén a szürke áll. A szakértők szerint a szürke azoknak a színe, akik inkább nem teszik ki magukat döntési helyzeteknek, nem kockáztatnak. A színpszichológia területén a szürkét a semlegességgel, a józansággal, az érzelmi távolságtartással hozzák összefüggésbe, valamint a döntéshozatali passzivitással és a kezdeményezőkészség hiányával is.
Azok, akik gyakran választják a szürkét, az életben is kerülik a konfrontációt, az árnyékban maradnak,
a dinamizmus helyett az egyensúlyt keresik. Ez azt eredményezheti, hogy csökkenhet a hajlamuk a kreatív gondolkodásra. A szürkének olyan hatása van, ami miatt oktatási intézményekben érdemes inkább olyan színeket alkalmazni, mint a narancs a kék vagy a zöld, amelyek sokkal ösztönzőbben hatnak a gondolkodásra.
A halványsárga az optimizmus illúzióját nyújtja
A sárgát gyakran a boldogság, a napsütés, a pozitív energia színének érzékelik. De
a halványsárga színt koncentrációs nehézségekkel és az összetett kognitív feladatokban nyújtott gyenge teljesítménnyel hozta összefüggésbe García-Allen.
Aki túlzottan előnyben részesíti a halványsárgát, az hajlamos a szétszórtságra, és arra, hogy elvesszen olyan feladatokban, mentális összpontosítást, problémamegoldást vagy analitikus gondolkodást igényelnek. A világossárga szín fárasztóan hat az agyra, túl intenzív vizuális túlstimulációt okoz.