Az építőanyag forgalmazók kétharmadánál talált hiányosságot a fogyasztóvédelem
Az építőanyagok közül van, ami most kétszer annyiba kerül, mint januárban – a gyártók pedig folyamatosan emelik az áraikat. “Figyelembe vették azt, hogy az euró vagy a forint gyengülése pontosan mit jelentett, és az árváltozásokat az alapanyagban azonnal közölték velünk, és érvényesítették is” – mondta az RTL Klub Híradónak Gulyás János, a Gulyás Tüzép tulajdonosa. A kormány korábban bejelentette: gátat vetne az elszálló építkezési alapanyagáraknak, engedélyhez kötötték a kivitelt, és extra adót helyeztek kilátásba.
Emelkedik az új lakások ára is
Július elejétől fogyasztóvédelmi ellenőrzések is indultak az építőanyag-forgalmazóknál, kiderült: sokan fennakadtak a rostán. A vizsgált több mint 300 telephely 2/3-a. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlése szerint 24 ezer terméknél elsősorban a jelölések voltak hiányosak, a vizsgált 9 webáruház közül 5-nél pedig az árak feltüntetésével volt gond. Az ellenőrzéssorozat a szabályszerű működést segíti, de rövid távon nem lesz érezheető hatása az árakra. “Ez jelenleg egy ilyen demonstratív intézkedés, egyfajta önkorlátozásra próbálják meg rávenni az építőanyag-kereskedőket. Ennek milyen eredménye lesz, majd a jövőben kiderül” – mondta Petz Raymund, a GKI igazgatója.
A dráguló építőanyag miatt meredeken emelkedik az új lakások ára is, az ingatlan.com adatai szerint az első negyedévben 10%-kal drágultak-50-60 ezer forinttal is emelkedett az ár négyzetméterenként, ami egy 100 négyzetméretes lakásra vagy házra vetítve 5-6 millió forintos drágulást is jelenthet. A használt lakások piacán azonban úgy tűnik, megállt az áremelkedés.