A borravaló adása sokszor fejtörést okozhat, hiszen országonként és szolgáltatásonként eltérő lehet a szokásos összeg. A Bounce.com utazási szakértője most végleg eligazít ebben a kérdésben – írja a Roadster.hu.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy egyáltalán kell-e borravalót adni az adott étteremben, illetve ha igen, akkor mennyit. Főleg, ha nem ismerjük egy adott állam szokásait.
Cody Candee, a Bounce nemzetközi poggyászkezelő cég vezetője szerint fontos, hogy tájékozódjunk az adott ország borravalóval kapcsolatos szokásairól, mivel ezek jelentősen eltérhetnek.
Például az Egyesült Államokban némileg magasabb a borravaló elvárás, mint Európában, míg Japánban egyenesen sértésnek számít, ha valaki borravalót kínál fel a pincérnek egy vacsora után.
Vannak persze azért általános irányelvek, amelyek némileg mérvadóak lehetnek.

Európa és Amerika éttermeiben általában 5-15% borravalót illik adni, a szobák takarításáért pedig napi 2-3 dollárnak megfelelő (kb. 690 forintot) összeget. Ha a szolgáltatás kiemelkedő volt, akkor már érdemes extra borravalót felkínálni. Egyes szállodákban és tengerjáró hajókon a borravalót viszont már eleve belekalkulálják a szolgáltatás árába.
Candee szerint mindig tervezzünk előre: eleve legyen nálunk mindig az adott ország pénzneméből, mivel erre szükség lehet a taxizáskor is, nemcsak az éttermekben. A számlát is érdemes átfutni, mert előfordulhat, hogy nem várnak plusz pénzt, mivel feltüntették a szervizdíjat.
Akár szokás az adott országban a borravaló, akár nem, a legfontosabb, hogy udvariasok és tisztelettudóak legyünk mindenkivel.