Ha meghibásodik az automata, a betétdíjas palackokat kézzel kellene visszavenni a boltokban – derül ki egy friss kormányrendelet-tervezetből, amely jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll. A tervezet szerint az olyan visszaváltóhelyek üzemeltetői, ahol automata működik, kötelesek lennének kézi átvételt biztosítani az üvegvisszaváltó automata hibája esetén.
Emellett az üzletek bejáratánál tájékoztatást kellene elhelyezni arról, hogy az adott helyen a betétdíjas termékek visszaváltása megoldható – írja a Népszava.
Bár eddig nem volt rendeletbe foglalva, már korábbi videós riportunkban is szó volt róla, hogy a boltoknak biztosítani kellene a visszaváltást, akkor is, ha nem működik az automata, vagy legalábbis segíteni a mielőbbi helyreállításban, mert az üzletek kezelési díjat kapnak a visszaváltott palackokért – mondta lapunknak akkor a MOHU szóvivője.
A kormány mostani javaslata újabb változást hozhat a visszaváltási rendszer működésében, amelyet korábban is több kritika ért. Az automata üzemeltetésével kapcsolatos higiéniai problémák továbbra is megoldásra várnak.
A vásárlók és a dolgozók egyaránt panaszkodtak arra, hogy a tele automatákból származó zsákokat gyakran az élelmiszerek mellett cipelik el, miközben a guberálók sok esetben az üzletben váltják be a visszaváltott palackok után járó bizonylatot. Ez a helyzet sokak szerint tarthatatlan és fertőzésveszélyes – írja a Népszava.