Bővíti hálózatát az Aldi: idén a korábbi évek tendenciájához hasonlóan 10 új üzletet nyitott Magyarországon, és ezt a fejlődési ütemet kívánja fenntartani a jövőben is – közölte a vállalat legújabb, 182. magyarországi üzlete megnyitása alkalmából pénteken.
A tájékoztatás szerint a 182. magyarországi Aldi egyben a legnagyobb eladóterű is: a
XI. kerületi Kondorosi út 6. szám alatti áruház több mint 1800 négyzetméteres eladóterével csaknem kétszer akkora, mint egy átlagos Aldi.
Az Aldi magyarországi beruházásainak értéke 2024-ben 19,5 milliárd forintot tett ki.
A vállalatcsoport idén közel 10 százalékkal növelte munkatársai létszámát a kereskedelem, a logisztika, az ügyvitel és az informatika területén, így az év végén közel 6500 főt foglalkoztat Magyarországon.
Az áruházlánc termékeinek mintegy 60 százaléka érkezik magyar forrásból, de a magyar beszállítók aránya árucsoportonként változik. Az Aldi mintegy 270 magyarországi beszállító partnerrel rendelkezik, megrendelései révén jelentősen hozzájárul a magyar agrárium és élelmiszer-feldolgozóipar támogatásához – közölték.
Az Aldi árbevétele tavaly a nyilvános cégadatok szerint meghaladta a 490 milliárd forintot, az előző évi 417 milliárd forintot követően, adózás után 9,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el az előző évi 5,9 milliárd forint nyereség után.
(MTI)
Címlapkép: AFP