Május 28-tól minden árleszállítás bejelentésekor meg kell jelölni a termékek korábbi árát, amely kizárólag az árcsökkentést megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet – írja a Napi.hu.
Az unió már korábban módosította a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetését szabályzó irányelvet.
Ezzel kapcsolatban 2022 május 28-ától érvénybe lépő előírások pontosan szabályozzák, hogy miként tüntessék fel a kereskedők a leértékelések mértékét honlapjukon, hirdetéseikben, katalógusokban, a kirakatban vagy a polcokon. Vagyis bárhol, ahol a vevő az árról tudomást szerezhet, tájékozódhat.
A már fent említett dátumtól – ha egy adott kereskedő akciót hirdet – úgy meg kell jelölnie az árcédulákon a termék előző, azaz az akciónál korábbi, egy adott ideig alkalmazott árat is.
A “korábbi ár” meghatározása
Az első számú szabály szerint a “korábbi ár” a terméknek az adott leértékelést megelőző legalább harminc napos időszakban alkalmazott legalacsonyabb ára.
Ha az árcsökkentés mértéke folyamatosan nő, akkor a korábbi ár az árcsökkentés első alkalmazása előtti, az árcsökkentés nélküli ár (például az akció mértéke először 10, majd 20 és végül 30 százalék, harminc napon belül).
Ugyanakkor a fenti szabályok nem érvényesek a minőségüket rövid ideig megőrző termékekre, illetve romlandó árukra (egyebek között gyümölcsök, rövid lejáratú italok)
Ha viszont a termék harminc napnál rövidebb ideje van forgalomban, akkor a korábbi ár a leértékelés meghirdetését megelőző, legalább tizenöt napos időszakban alkalmazott legalacsonyabb ár.
Közvetítő webshopoknál nem lehet
Vagyis amikor az árengedmény „50 százalék kedvezmény” és a megelőző 30 nap legalacsonyabb ára 100 ezer forint volt, az eladónak a 100 ezer forintot kell feltüntetnie az 50 százalékos csökkentés kiszámításához használt „korábbi” árként, annak ellenére, hogy a termék akció előtti utolsó eladási ára 160 ezer forint volt. Amennyiben az akció előtti árváltozások között 30 nap eltelik, úgy gond nélkül kiindulhatunk a magasabb árból.
Ezzel szemben az új szabályok nem alkalmazhatóak azokra a közvetítőkre, amelyek pusztán lehetővé teszik a kereskedők számára termékeik értékesítését a webshop felületükön.