Ősszel végleg bezár Sarah Jessica Parker, a Szex és New York színésznőjének önmagáról elnevezett cipőmárkájának amerikai üzlete, számol be a People magazin. A márkának maradnak üzletei Dubajban, Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben, illetve az online rendelés is bizonytalan időn át elérhető marad.
10 színes év
“10 színes év után a Sarah Jessica Parker meghozta a nehéz döntést, hogy az idei ősszel bezárja kapuit” – olvasható a márka közleményében. “Az SJP Collection csapata hatalmas köszönetét fejezi ki minden hűséges ügyfelének és támogatójának, valamint mindazoknak, akikkel együtt dolgoztak.” A döntés okaira a közlemény nem tér ki. A bejelentést követően a márka 25 százalékkal csökkentette termékei árát:
egy pár cipő több, mint 395 fontba (több, mint 180 ezer forintba) kerül a SJP-nél.
Parker 2014 februárjában indította útjára cipőmárkáját a néhai George Malkemus segítségével, aki korábban a Manolo Blahnik cipőmárka munkatársaként dolgozott. A közös munka egészen Malkemus 2021-es haláláig tartott.
Parker gyakran viselte saját cipőit a vörös szőnyegen, és személyesen is megjelent üzletében, hogy segítsen a vásárlóknak a választásban.
A New York-i Bleecker Street-en található üzlet különleges jelentőséggel bírt a Szex és New York rajongói számára, hiszen közel állt a film kedvelt szereplője, Carrie Bradshaw lakásához. Az üzlet ezért a sorozatkedvelők találkozóhelyévé vált.