A zenének ereje van: segít kezelni a stresszt, jobb kedvre derít és pozitív hatással van az egészségre is. Persze csak akkor, ha betartasz bizonyos szabályokat. Ajánlunk néhány szuper fej-, és fülhallgatót, emellett adunk néhány tippet ahhoz is, hogyan óvd meg a hallásszerveidet rendszeres zenehallgatás mellett.
Így óvd meg a hallásod
A zene bár fontos a mindennapjainkban, azt is észben kell tartanunk, hogy amennyiben túl hosszú ideig tesszük ki a hallásszerveinket a túlzott hangerőnek, károsodik a hallásunk. Itt meg kell jegyezni, hogy mára, a zaj okozta halláskárosodás a második leggyakoribb az életkorral összefüggő halláscsökkenés után.
A WHO becslése szerint világszerte a serdülők és fiatal felnőttek fele hallgat állandó jelleggel túl hangosan zenét. A fülhallgatón keresztül lejátszott zene gyakran eléri a 110 decibeles csúcsértéket, holott határértékként (a rendszeres zenehallhatás mellett) 85 decibelnél húzták meg.
Ami a határértékeket illeti, 75-85 decibel az a határ, amelynél a zaj egy bizonyos időtartam után jelent veszélyt a hallásra. Ha 105 decibel körüli hangerővel hallgatsz zenét, akkor a füleidet maximum mindössze heti 18 percre teheted ki ilyen fokú zajnak. A 120 decibel pedig az emberi fül átlagos fájdalomküszöbe.
Némi tudatossággal ugyanakkor megvédheted a hallásszerveidet – és a zene okozta örömről sem kell lemondanod.
Mint az at.neuroth.com írja, a 60/60-as szabály például segít megelőzi a halláskárosodást. Ennek lényege, hogy a fül- vagy fejhallgatón keresztül maximum naponta legfeljebb 60 percig hallgatsz zenét, és nem léped túl a maximum hangerő 60 százalékát.
Fontos, hogy 60 perc meghúzásánál az egyéb zajforrásokat, például az irodai telefon- és videokonferenciák időtartamát is vedd figyelembe.
Az is segít, ha időről időre váltunk a hangszórók és a fejhallgató között. időnként kényeztessük magunkat néhány perc csenddel.
Gyerekeknél erre figyelj
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a gyerekek legfeljebb heti 40 órát tölthetnek hangeszközzel, a hangerő pedig nem lehet magasabb 75 decibelnél.
A gyerekeknek készített fülhallgatók ugyanakkor gyakran átlépik a megengedett határértéket.
Akkor se ess kétségbe, ha ilyen terméket néztetek ki magatoknak. A különböző készüléken, például telefonokon és laptopokon ma már található hangerő-korlátozó funkció, ezeket mindig kapcsold be használatkor.
Emellett, ha hosszabb autóút miatt adsz a gyerekre fülhallgatót, időnként iktassatok be egy-egy szünetet, hiszen néhány perc csend is sokat számít a hallás megóvása szempontjából.
Használjatok továbbá zajszűrő fülhallgatót/fejhallgatót. A zajszűrő fülhallgatók vagy fejhallgatók csökkenthetik a hangerő növelésének szükségességét, a külső zajok tompításával pedig védik a gyermekek hallását.
Emellett fontos, hogy beszéljen gyermekeddel a hallásvédelem fontosságáról, és segíts neki megérteni, hogy miért szükséges mértéket tartania.
Fülhallgatók sportoláshoz
Azok, akik napi szinten sportolnak, biztosan megtapasztalták már, hogy nem könnyű a rábukkanni a tökéletes fülhallgatóra. Nincs is bosszantóbb, mikor futás vagy más intenzív edzések közepette a fülhallgató kicsúszkál a fülből. Választottunk néhány olyan terméket, amelyek a fülkampóik révén megkímélnek ettől a bosszúságtól. Neked pedig már csak az egyéb preferenciádat kell eldöntened.
Az Intezze CORE (1) egy vezeték nélküli fül-/fejhallgató. A termék előnyei közé tartozik a beépített mikrofon, vízállóság és izzadságállóság. A fülhallgatót fülkampókkal alakították ki, így biztosítja a biztos rögzítést és komfortos sportolást. A termék sokáig működik egy töltéssel, hiszen az akkumulátorának üzemideje 59 óra.
A JLAB Go Air Sport True Wireless (3) szintén vezeték nélkül működő fül- és fejhallgató. A termék mikrofonos, rendelkezik fülkampókkal a zavartalan sportolás érdekében, biztosítja az eszközön keresztüli hívásfogadást, hangerőszabályzást és a számok közti váltást is. A termék akkumulátora 32 órát bír egy töltéssel.
A QCY Crossky (5) vezeték nélküli fül- és fejhallgatója mikrofonos, vannak rajta fülkampók, hangsegéd, számok közötti váltás, hívásfogadás A termék 10 órán át bírja töltés után.
A ESL by Essential Level (4) vezeték nélküli sport fejhallgató HD sztereó audio lejátszással, LED akkumulátor kijelzővel, beépített mikrofonnal, van rajta Extra Bass, vízálló, és képes izolálni a külső zajokat. A termék gyönyörű rosegold színben is kapható, és 60 órán át bírja töltés után.
A Philips fülhallgatóját (2) akkor ajánljuk, ha vezetékes terméket keresel. A fülkampókkal ellátott headset mikrofonos, biztosítja a számok közötti váltás és hívásfogadás lehetőségét, olcsó, és az árához képes pedig remek hangzást biztosít.
Fülhallgató gyerekeknek
A legtöbb szülő tudja, hogy a hosszú utazások során, bizony, jól jön egy fejhallgató a táskába. Kiválasztásnál figyelembe kell venni az illeszkedést, a kényelmet és a kialakítást is, hogy használatkor ne okozzon kellemetlenségeket a termék.
A JBL (3) terméke megfelelő hangzást biztosítanak a gyermekek fülének. A fülhallgató mikrofonos, jól illeszkedik a fülekre, a termék 80 dB/mW érzékenységégű (ami egy hangosabb utca zajának felel meg), a kábel 1 m-es. A termék további előnye, hogy a fülkagylók mindkét irányba forgathatók, tehát a gyerekek kevesebb eséllyel törik el a terméket.
Az OTL PAW Patrol Chase (5) termék szintén gyerekek számára készült. A zárt kialakítású fülhallgató remekül illeszkedik a fülre, puha, szóval nem nyomja a gyerekek fülét, az érzékenysége pedig 85 dB/mW (ami nem számít túl hangosnak). A kábel hossza 0,9 m.
A Steelseries Arctis Nova (4) azoknak a gyerekeknek szuper választás, akik imádják a számítógépes játékokat. A terméket úgy alakították ki, hogy bármilyen fejhez illeszkedjen, kényelmes, ráadásul ultrakönnyű viseletet biztosít a játékhoz. A termék képes csökkenteni a háttérhangokat a világos kommunikáció érdekében.
A Harry Potter dizájnos fejhallgató (1) 3 éves kor feletti gyermekek számára készült. A fejhallgatón bővíthető állító van, így rugalmasan alkalmazkodik bármilyen fejformához. A termék két különböző biztonságos hangerő-beállítást kínál, ezek 85/95 dB-re korlátozzák a hangzást. A fejhallgatóban található beépített mikrofon, így kihangosított telefonálásra is használható.
A Niceboy HIVE Kiddie (2) vezeték nélküli fül- és fejhallgató tökéletes termék idősebb gyerekek számára. Ez a darab mikrofonos, fülre illeszkedő, zárt kialakítású, biztosítja a számok közötti váltás, a hívásfogadás és a hangerőszabályzás lehetőségét. A termék érzékenysége: 98 dB/mW, az akkumulátor üzemideje 15 óra.
Ha szereted a zenét
De ajánlunk néhány remek terméket ahhoz is, ha csak egyszerűen szereted élvezni a zenét, és ehhez új fej-, vagy fülhallgatót keresel.
- 1Guess vezeték nélküli fejhallgatóANSWEAR.hu
- 2Acefast T9Alza.hu
- 3Apple EarPodsAlza.hu
- 4Guess vezeték nélküli fejhallgatóANSWEAR.hu
- 5Kurzweil HDM1 Fekete Muziker
A Guess vezeték nélküli fejhallgató (1) elegáns és divatos. A termék előnyei közé tartozik a nedvességállóság, így védelmet nyújt az izzadság, a kedvezőtlen időjárás és a por ellen a szabadtéri tevékenységek során. A Bluetooth hatótáv: akár 10 méter is lehet, a töltési idő körülbelül 3 óra, a teljesen feltöltött fejhallgató élettartama 32 h.
A Guess másik vezeték nélküli fejhallgatója (4) szintén gyönyörű dizájnt kapott. A vízálló termék remek hangminőséget biztosít, miközben csökkentik a zajt, emellett egy praktikus töltőtok is tartozik hozzá. A beépített akkumulátor 3,5 óra híváskezelést vagy 4 óra zenehallgatást biztosít.
A Kurzweil HDM1 (5) zárt hurkú fejhallgató magas hangminőséget kínál. A termék másik nagy előnye, a kis súlya, a fejhallgató emellett minőségi alumínium konstrukcióval és rozsdamentes acélból készült teleszkópos karokkal rendelkezik.
Ha valaki vezetékes fülhallgatót keres, az Apple EarPods (3) termékét ajánljuk a figyelmébe. A fülhallgató csatlakozója 3,5mm, a termék mikrofonos, illeszkedik a hallójárathoz, a számok közötti váltás lehetőségét biztosítja, emellett van rajta hangerőszabályzás is.
Az Acefast T9 Obsidian (2) vezeték nélküli fül-/fejhallgató szintén mikrofonos, előnye a passzív zajcsökkentés és a zárt kialakítás. A termék biztosítja a számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás lehetőségét. Az akkumulátor üzemideje 30 óra.
A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják. Azonban, ha vásárolsz valamit a fenti linkeken keresztül, partneri jutalékot kaphatunk.