Miután az éves inflációkövető díjkorrekcióra hivatkozva a Magyar Telekom 15 százalékos, a Vodafone pedig 15,4 százalékos áremelkedést jelentett be a héten, a Yettel is jelezte, hogy ugyanezen okból kifolyólag növelik a díjakat – derül ki a szolgáltató sajtóközleményéből.
A lakossági és kisvállalkozói számlás tarifa havidíjakban 15,3%-os mértékű emelkedést tapasztalhatnak majd az ügyfelek
– közölték.
Nem mindegy, hogy lakossági vagy kisvállalkozói előfizetésed van
A Yettel lakossági és kisvállalkozói számlás előfizetéssel rendelkező ügyfelei március 5-től érzékelhetik majd a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett 2023-as éves inflációnál kisebb mértékű, 15,3%-os díjváltozást, amely a lakossági előfizetések esetén a tarifa havidíjakat érinti. A havidíjon felüli perc és SMS díjak, valamint a kiegészítő adatjegyek ára a korrekció után sem változnak – olvasható a közleményben.
Kisvállalkozói számlás előfizetések esetén a díjváltozás a havidíjakon felül az egyszeri kiegészítő szolgáltatási díjtételeket is érinti, ugyanakkor a havidíjon felüli perc és SMS díjak ezeknél a tarifáknál is kimaradnak a drágulásból. Az inflációkövető díjkorrekció az egyéb ügyfélszegmenseket a Yettel nekik küldött értesítésében foglaltak szerinti érinti – tették hozzá.
A közleményből arra is fény derül, hogy azon tarifacsomagok esetében, amelyek adatkerete nem teljes egészében használható fel az 1-es / EU roaming díjzónában és érintettek a díjváltozásban, ott lakossági és kisvállalkozói előfizetés esetén 2024. március 5-től a felhasználható roaming adatkeretek növekednek.
A Yettel ügyfelei a változások életbe lépését megelőzően SMS-ben és/vagy e-mailben, valamint a számlalevélen értesülnek majd az őket érintő változásokról.