A világ 40 országából érkeztek a Dél-Európai helyszínre a csapatok, több mint 4000 sajttal vettél fel a küzdelmet a magyar termelők.
A Csíz Sajtműhely Baracskai félkemény „Öreg” sajtja supergold érmet nyert a spanyolországi Oviedóban megrendezett World Cheese Awards-on – írja a Storeinsider.hu
Óriási megtiszteltetés érte a magyar műhelyt, amikor a próbatétel során a zsűri az exkluzív tizenhatos mezőnybe sorolta terméküket.
Ezek után a Baracskai Félkemény Öreg sajt megszerezte az előkelő negyedik helyet a finisben, és emellett kiérdemelte a verseny legjobb kézműves sajtja-különdíjat is.
A camembert jellegű fehérpenészes sajtjukkal szintén remek eredmény sikerült elérniük, hiszen a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben bronzérmet szereztek.
A World Cheese Awards megmérettetése három évtizedes múltra tekint vissza, minden esztendőben rengeteg finomsággal vetélkednek a világ minden tájáról a sajtkészítők. A rendezvényen a Csíz sajtműhely mellett még két magyar termelő is kitűnt a versenyzők közül.
Készülnek a sajtok (Fotó: Getty Images).
A Vászolyi Sajtmanufaktúrától a Balaton, és az Etyeki Kecskesajt Manufaktúrától az Etyeki Szenes szerzett bronzminősítést.
A viadal nehézségét az is mutatja, hogy a három magyar induló készítményei 4079 másik termékkel szemben versenyeztek. A csapatok a világ 40 országából érkeztek a megmérettetésre.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
A nagy virsliteszt: megéri a drágább virslit venni a boltokban?
A Mielőtt megveszed legújabb részében hétféle virslit kóstoltunk - köztük az Aldi, a Lidl vagy a Penny saját márkás termékét is - , hogy kiderüljön, megéri-e a drágábbra költeni, vagy az olcsóbb is ugyanolyan finom?
0 seconds of 5 minutes, 35 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
"Együtt nőttem fel vele" - Azahriah-ról kérdeztük a Sziget látogatóit
02:58
Copied
Live
00:00
05:35
05:35
More Videos
05:35
A nagy virsliteszt: megéri a drágább virslit venni a boltokban?
02:58
"Együtt nőttem fel vele" - Azahriah-ról kérdeztük a Sziget látogatóit
06:14
Mosogatógéptabletta-teszt
02:40
Olcsóbb import vagy hazai élelmiszert vesznek a vásárlók?
04:08
50 forintos palackok: kipróbáltuk az új visszaváltási rendszert
48:24
Hadas Kriszta és Sváby András a Kettős:pont podcastben
05:12
Ketchupokat teszteltünk: tarolt egy márka a kóstolóknál
03:15
Mutasd a Google találati listád, megmondom, ki vagy! - A Művészetek Völgye látogatóit kérdeztük