Nem volt könnyű értelmesen magyarra fordítani az angol shoegloves szót, ami az eredeti neve ennek az alkalmatosságnak, ugyanis a cipő és a kesztyű szavak összeházasításából született meg. Nyilván adná magát a lábtyű, de nem egészen erről van szó, hiszen nem a lábunkat, hanem a lábunkkal teli cipőnket takarja be ez a cucc. A ciptyű meg egyszerűen csak hülyén hangzik, úgyhogy végül maradt a cipőpapucs, minden érintettől elnézést kérünk érte.
Most, hogy a minek nevezzelek kérdéskörön túljutottunk, nézzük meg, hogy mire való ez a cucc. Nyilván nem kell agyonragozni, hogy a cipőnkre a világ mocska rá tud rakódni egy rendesebb, városban eltöltött nap után és ha így toppanunk be akárhova, ott annak annyira nem fognak örülni, ha ezt a kosztengert végigtapicskoljuk a lakáson. (Persze adná magát megoldásként a cipő levétele, de előfordulhat, hogy olykor ez kényelmetlen helyzetet teremt számunkra.)
A cipőpapucs az, amire elsőre is gondolnánk a szó hallatán, egy papucs cipőknek, lényegében a múzeumokban régen osztogatott zsákpapucs gazdag amerikai nagybátyja. Könnyedén felé lehet pattintani a cipőre és legalább ennyire egyszerűen tisztítható is. Tökre bírja a mosógépet, időtálló cucc, tehát nem kell kidobni a harmadik használat után, így a környezetet is óvjuk azáltal, ha ilyenből veszünk egyet és nem az eldobható verziójából tizenkettőt.
Még választhatunk is a papucsfajták közül, ugyanis van ebből csúszásbiztos és sima szövet változat is, döntsük el, hogy melyikre van igazán szükségünk. Egy sima otthoni közlekedésre elég a szövetverzió, ha viszont sokat kell közlekednünk beltéri, keményebb anyagból készült padlókon, akkor fontoljuk meg a csúszásbiztos papucs beszerzését.
(Via)