Mostanában elég nagy a hype a különféle öntöttvas cuccok iránt, van, aki esküszik rájuk és olyan véleménnyel is találkozhatunk, ahol irdatlanul drága szemfényvesztésnek tartják. Az igazság, ahogyan már megszokhattuk, most is valahol a két álláspont között található. Ezek az edények nem tekinthetők mindent tudó konyhai csodaeszközöknek, nem is túl olcsók, viszont ha tudunk velük bánni, akkor egészen új távlatokat nyithatnak számunkra a gasztronómiában.
A beavatás
Mielőtt még nagyon meglódulna a fantáziánk, nem arra kell gondolni, hogy az edényt egy teliholdas éjjelen, faggyúgyertyákból kirakott pentagram közepére tesszük, majd visszafelé háromszor elkántáljuk a Venesz-féle szakácsmesterség kézikönyvének bevezető szakaszát. Persze ártani nem árthat, de valójában az öntöttvas edények beavatása úgy zajlik, hogy először alaposan elmossuk meleg vízzel és mosószerrel, majd szárazra töröljük.
Ezt követően bekenjük kívül-belül egy kevés olajjal és egy sütőben addig melegítjük, míg az olaj füstölni nem kezd, ekkor kivesszük és hagyjuk lehűlni. A folyamatot érdemes elsőre kétszer, háromszor megismételni.
Hogy miért van erre szükség?
Azért, mert a vas felületére alapesetben könnyen leragad bármi, viszont ha ezt a kúrát eljátszottuk, a hevített vas és az olaj között egy olyan kémiai reakció játszódik le, melynek hatására megjelenik egy a teflonéhoz hasonló védőréteg és így már nem fog leragadni az étel, amit beleteszünk.
Hozzá kell tenni, hogy ezt a folyamatot minden egyes sütés végeztével el kell játszani, ha tartós edényt szeretnénk magunknak. Tehát, az elkészült kaját kikapjuk belőle, meleg vízzel gyorsan elmossuk, szárazra töröljük, aztán jöhet az olaj, majd hevít és végül lehűt.
A legfontosabb szabályok
Talán a leglényegesebb, hogy sose engedjük tartósan érintkezni vízzel. Ez azt jelenti, hogy a főzés utáni meleg-vizes elmosás még belefér (az is csak akkor, ha rögvest utána szárazra töröljük), de a beáztatást mindenképp kerüljük. A másik fontos szabály, hogy olyan ételeket ne készítsünk benne, amik savas összetevőkkel rendelkeznek (pl. paradicsom, bor, etc.), ezekre inkább használjuk a már bejáratott egyéb edényeinket.
De akkor mégis mihez jó az öntöttvas edény? Elsősorban húsok sütéséhez kiváló, pl. a világ legjobb steakjeit készíthetjük benne, de a savas összetevőktől mentes raguk, halak, zöldségek számára is kiváló.
A használat titka, hogy az edényt mindig fel kell hevítenünk, mielőtt bármit is beletennénk, ráadásul arra sem árt figyelni, hogy ez a hevítés a teljes felületén megtörténjen, a legcélszerűbb ezt sütőben tenni, majd némi vajon megkérgesíteni egy szebb steaket, aztán visszatenni a sütőbe még pár percre, hogy az eredmény igazán zamatos legyen.
Ami a tárolását illeti, mindenképp kerüljük a nedves területeket, célszerű papírtörlőbe, vagy konyharuhába bugyolálva eltenni, hiszen ellenkező esetben, ha tartósan vízzel érintkezik (pl. rácsöpög egy másik edényről, vagy csak párás a levegő) berozsdásodhat, ami nagyon nagy baj.
Hátrányai
Igazi hátránya ennek a klasszikus technológiának nagyon nincs azt leszámítva, hogy a szokásos edényeinkhez képest dög nehéz darabokról van szó, hiszen az öntöttvasból nem igazán lehet kispórolni az anyagot.
A készlet
Ha nem akarjuk elaprózni a dolgot és rendesen bele kívánunk csapni a lecsóba, akkor a legjobb ötlet nem egyes darabokkal, hanem eleve egy egész készlettel indítani.
Persze az olcsóság vádja sosem érhetné az öntöttvas edényeket, így viszonylag mélyre kell túrni hozzá a családi kasszában , cserébe azonban egy teljes szettet kapunk.
Egy fazék, egy lábos, egy serpenyő, egy sütőlap, egy állvány, egy fedőemelő (a tűzforró öntöttvas fedőhöz kelleni fog, nem viccből adják) és ezekhez egy faláda a csomag tartalma.
Palacsintákhoz, tojáshoz
A Skeppshult blinisütőnek is nevezi ezen termékét, a bliniről pedig tudni kell, hogy a keleti szlávok megfejtése a palacsintára.
Van olyan formája, amit semennyire se tudnánk megkülönböztetni a nagyi félétől, de a klasszikus, eredeti blinit hajdinalisztből készítik és sós feltéttel eszik.
Erre és a tükörtojás sütésére lesz tökéletes ez az elegáns, bükkfanyelű edény. Noha jelenleg nem elérhető, senki se csüggedjen: a HomeClassic tájékoztatása szerint hamarosan ismét kapható lesz. Aki biztosra szeretne menni, küldjön e-mailt nekik, és ők tájékoztatják az érdeklődőt, amint ismét lesz készleten.
Húsokhoz, zöldségekhez, ragukhoz
Ez a 28 cm átmérőjű, 3,5 literes edény remek választás lehet egy zöldség, vagy egy húsragu sütőben való elkészítéséhez csak úgy, mint a pecsenyesütéshez.
Azért is érdemes ezeket sütőben készíteni, mert a súlyos vasfedő hatására nem igazán tud kiszökni az edényből a gőz,
így az étel a saját gőzében párolódik meg, amitől egészen különleges íze lesz.
Steakekhez
Jó steaket sütni a világ egyik legkönnyebb feladata, már ha a folyamat alapfeltételei adottak. Kell hozzá jó minőségű marhahús (bélszín, hátszín, rostélyos) és egy öntöttvas grillserpenyő, bár a teleshopos bácsik és nénik plasztik lelkesedéséből kicsit visszafogva meg kell jegyeznünk, hogy az igazán szűk keresztmetszet a jó minőségű hús, az öntöttvas serpenyő csupán megkönnyíti a dolgunkat, hiszen a megpirított húst egyből tehetjük is be a sütőbe, nem kell hozzá átköltöztetni.
Halakhoz
Halak sütéséhez itt a Skeppshult spéci halsütő serpenyője, amit épp úgy alakítottak ki, hogy szépen elrendezhessük benne a mindenféle vízi állatok gusztusosabb darabjait.
A 33 x 21 cm-es méretével ugyan a rekorder példányok csak részletekben férnek bele,
de kisebb állatokat, mondjuk pisztrángot, abból akár többet, remekül meg lehet benne sütni egészben is.