Ahnhem, mint megannyi elődje (Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie, Jo Nesbo, Kondor Vilmos, stb.) maga is egy olyan krimisorozattal vált ismertté, melyeket lényegében csak a főszereplő személye, ebben az esetben Fabian Risk rendőrnyomozó köt össze. Ez a Risk ciklus második regénye és bár az elsőt nem olvastuk, mégsem volt valódi hiányérzetünk, vagy kellett nekiállnunk értetlenkedni a sztori közepén, amiért nem értettünk egy olyan fordulatot, aminek a szerző még az eggyel korábbi írásában ágyazott meg.
Ebben tökéletesen megfelel a szerző a műfaji krimi követelményeinek, miszerint remekül lehet izgulni és/vagy borzongani Hercule Poirot, Harry Hole, Gordon Zsigmond, vagy a jelen esetben Fabian Risk egy-egy kalandján anélkül is, hogy betéve tudnánk hősünk addigi élettörténetét.
A regény mégsem sorolható a műfaji krimi birodalmába, mivel a kezdetben számtalan vonalon futó történetnek ugyan vezérfonala a klasszikus ’whodunit’ nyomozós szál, ám ennek kapcsán időnként bele-belekóstol a politikai thriller zsánerébe is.
A cselekmény keretei néhol erősen idézik az itthon is nagy sikerrel futó sorozat, a Híd alapvetéseit. Például ebben az esetben is párhuzamosan fut a nyomozás Svédországban és Dániában, ugyanúgy adott egy svéd (Fabian Risk) és egy dán (Dunja Hougaard) főszereplőnk és szintén hangsúlyt kapnak a két ország közötti kulturális különbségek.
Amiben a regény viszont inkább szembefordul a Híd narratívájával, az éppen ezen eltérések jelentősége.
Mert míg a Híd esetében van egy jól tapintható szándék arra, hogy a kedves néző ne egybefüggő kulturális masszaként lássa a skandinávokat és legyen lehetősége rádöbbenni arra, hogy mégis mennyire különbözőek ezek az emberek, addig a Kilencedikben a svéd-dán különbségek inkább amolyan vicces ugratás jellegű odamondogatásokban merülnek ki, melyeknek, ha valaha volt is valamilyen alapja, az mára már a múlté. Valahogy úgy érdemes ezt elképzelni, mint amikor két szomszédos falu népe froclizza egymást.
Szóba kell még hozni a regény erőszakosságát, ami egy rutinos skandináv krimi fogyasztónak persze egyáltalán nem megbotránkoztató, sőt valamilyen szinten ebben a műfajban már elvárás is, hogy a titokzatos elkövető vagy elkövetők ördögi terveiket a lehető legnaturalisztikusabb brutalitással hajtsák végre, miközben a jellemzően romokban heverő magánélettel küszködő nyomozók két-három körrel lemaradva loholnak a nyomukban.
Ha nem is ez a regény az, amelyik fenekestül forgatja fel a műfajt, de azon belül egy kiváló darab lett. Olyannyira, hogy apránként, oldalról oldalra őrölte fel a „jaj már megint egy skandináv regény, nem lesz-e ez már unalmas” alap hozzáállásunkból származó hűvös tartózkodásunkat és az első pár fejezet után menthetetlenül behúzott minket.
A cselekmény lendületes, a benne szereplő karakterek jól felépített, hiteles figurák, még ha néhol kicsit ismerősek is.
Mindent összegezve, Stefan Ahnhem Kilencedik című regénye akkor is jó választás, ha a veterán skandináv noir fogyasztó vagy és akkor is remekül működik, ha egészen eddig egy krumpliveremben éltél és ezért még soha nem hallottál a műfajról, de szívesen tennél vele egy próbát.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Amióta megláttuk a Lidl reklámújságjában, nem tudjuk kiverni a...
Ügyfélkapu: mindenkinek új felületre kell váltania, közeleg a...
Azonnal ki kellett vonni egy zabszeletet a forgalomból
Fotókon a november 20-án érkező legújabb forintérmék
Üzent a Magyar Posta: eddig kell feladni a karácsonyi ajándékokat
