Van Gogh - The Immersive Experience címmel látható kiállítás péntektől a budapesti BOK csarnokban, ahol ezer négyzetméternyi kivetítőn jelenítik meg Vincent van Gogh legismertebb alkotásait.
fA tárlaton nem láthatók eredeti képek Vincent van Gogh-tól (1853-1890), csupán azok vizuális megjelenítései a több teremből álló, kétezer négyzetméteres audiovizuális kiállítótérben.
Mint írták, a látogatók bepillantást nyerhetnek az alkotó életébe is. A produkcióban megelevenednek a festő napraforgómezői, csillagos égboltjai, sőt a mester hálószobájának ajtaja is kitárul.

A kiállítás része egy speciális VR-szoba, valamint egy stúdió is, ahol bárki belebújhat van Gogh bőrébe és elkészítheti saját alkotását – olvasható a közleményben.
A produkciót a világon már több mint 20 millióan látták: többek között New Yorkban, Londonban, Berlinben és Szöulban. A kiállítás szeptember 1-ig várja a látogatókat.
(MTI)
A címlapon fut
A Magyar Maugli Zanzibár után itthon készül vadállatokat menteni
Flaskay Dániel - ahogy a legtöbben ismerik, a Magyar Maugli -, igazán különleges utat járt be. Amerikában tanult zoológiát, majd több európai állatkert után Zanzibárra hívták, ahol egy rezervátum vezetője lett. Nemrég hazaköltözött, de nehezen bírja nagymacskák nélkül. A Startlapnak mesélte el először, hogy mire készül itthon.
0 seconds of 7 minutes, 31 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9