Vigyázz, mert megigéz, és sosem ereszt el! - Mexikó Steiner Kristóf szemével
Steiner Kristóf
Kevesen vannak, akik repesnek a gondolattól, hogy egy egész napon át utazzanak – tizennégy órát a levegőben töltve, és bevallom, én sem tartozom közéjük. Amennyire szeretek utazni, annyira nem kedvencem a reptéri biztonsági ellenőrzés, a terminálok közötti rohangálás, és bármennyit repültem is életemben, azért az ilyen hosszú repülőutakon fel-fel vetődik a fejemben: azért nem teljesen evidens, hogy az a szárnyas fémdoboz benne több száz utassal fennmarad a levegőben.
Ilyenkor mindig azzal nyugtatom meg magam, hogy végül is előbb-utóbb úgy is mind meghalunk, valamit egyszerűen elterelem a figyelmemet: Mexikóba menet összesen négy filmet néztünk végig, és mivel bölcsen nem aludtam előző éjszaka, a maradék időt kómában töltöttem.
Így érkeztünk meg Cancúnba, ahol barátaink, Kata és Marci vártak minket egy közös kaland kezdetére: megannyi magyarországi, olaszországi, görögországi, és izraeli vegán gasztro-elvonulás után most először tartottunk kulináris nyaralást az óceán túlpartján. Marciék gyakorlatilag fél életüket itt töltik. Miközben Playa del Carmen felé vezettünk, Baranyai Kata elmesélte:
“Mexikó olyan, mint egy latin szerető – se vele, se nélküle nem tudsz meglenni.”
A szépséges szervezetlenség, a luxus és lelakottság kontrasztja, amelyeket Görögországból jól ismerünk, itt hatványozottan jelent vannak… nem való mindenkinek.
Már csak azért sem, mert – hamiskodás volna nem megemlíteni – az utóbbi időben gyakorta történnek tragédiák: turisták válnak drogkartellek leszámolásainak áldozatává, rablók lőnek le az úton gyanútlanul vezető lakosokat – ugyanakkor muszáj elmondanom, az mostanság Brooklynban háromnaponta halálra szúrnak, vagy lőnek valakit, mégsem ezzel azonosítjuk New York City PR-ját. Ez után mindenki maga döntheti el, mi fér bele neki – számomra, aki jártam már jó néhány sokak szerint kétes biztonságot nyújtó helyen, evidens: ilyesmi nem tart vissza az utazástól. Így hát megérkeztünk a város kellős közepébe, és miután lepakoltunk, el is indultunk felfedezni…
Playa del Carmen
“Ez a helyi Váci utca!” – nevetett Kata, ahogy elindultunk a 5th Avenue-n, amely valóban lehetne akárhol a világon: klasszikus Starbucks-szal, Zarával, bárokkal szegélyezett sétálóutca, amelynek “mexikóisága” leginkább abban nyilvánul meg, hogy lépten-nyomon tequilát kínálgatnak. A sugárúttal párhuzamos, hófehér homokkal borított tengerparton ittunk először fiatal kókuszdióból frissítő kókuszvizet, ettől a perctől fogva pedig függői voltunk. Másik szenvedélyünk a “kakaózás” lett – a szállodánk bejárata melletti “csokizó” helyi termesztésű, fair trade, forró és hideg italokkal kápráztatott el minket.
Playán töltöttük el a leghosszabb időt a téli-nyaralás során: ide érkeztek vendégeink, akikre nap mint nap sokfogásos reggelit főztünk, esténként pedig a teraszon koccintva váltottunk világot a nagy csapattal.
Kristóf személyes tippjei
És akkor most térjünk a tárgyra – íme néhány személyes tipp.
A villa, ahol a kurzust tartottuk – Casa Tambuuco – Playacarban, egy, a város többi részétől elkerített, őrzött negyedben van, az elvonulás előtt és után pedig a város szívében, a Caribbean Paradise Hotelben laktunk, és nagyon szerettük mindkettőt.
A legcsodásabb lakoma a La Cueva del Chango, azaz “a majom barlangja” nevű étteremben várt ránk – ahol a tradicionális mexikói ízek izgalmas és kreatív párosításokkal kerülnek egy tányérra. Amíg pedig asztalhoz jutunk, a KIH nevű, helyi tervezők kreációit árusító butikban nézhettünk körül… és nem bírtuk ki, hogy ne újítsunk be két csodaszép poncsót.
Mexico City
Második állomásunk a 22 millió városlakóval büszkélkedő “DF” volt – ahogy a helyiek nevezik. Nem fogok hazudni, rövid látogatás volt, a város pedig egy teljes hét alatt sem volna bejárható, így hát a helyi barátok szerint négy legkihagyhatatlanabb környékre, Condesára, Zona Rosára, Romara, és az El Centróra (a központra) esett a választásunk ahelyett, hogy megpróbálnánk körbe rohanni az egész várost.
La Condesa szuper-felkapott környék menő bisztrókkal és elegáns üzletekkel, Zona Rosa az LMBTQ-közösség fellegvára, Roma afféle hipszter-paradicsom, El Centro pedig a város történelmi központja.
Ők “négyen” már kellőképp komplex képet adnak az eklektikus városról – ahol egyébként kedvenc fogásainkat a Comedor Vegatariano büfé-szerűen berendezett lakásétteremben, és a Kosturi Indian családi étteremben ettük…
Zipolite
…mielőtt megérkeztünk volna “igazi Mexikóba”. Mert hogy megérkezésünk óta éreztük: kell, hogy legyen egy hely, valahol egy eldugott tengerparton, ahol több a helyi, mint a turista, ahol nem kerül minden csilliárdokba, és ahol kicsit belekóstolhatunk a dzsentrifikáció-mentes Mexikóba. Így leltünk rá Oaxaca államra, azon belül is a nádtetős reptérrel ékes Huatolcoba, ahol autót béreltünk, és a dzsungelen keresztül lecsorogtunk Zipolitéig, amely minden bizonnyal eddigi életem legkedvesebb nyaralóhelye – nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Barátaink, Mati és Asher New Yorkból repültek ide – napközben velük bandáztunk a Playa del Amor tengerparton, ahol mellesleg a fürdőnadrág opcionális, s míg ők az elegáns El Alquimistában aludtak, mi a barátságos hangulatú Soiree-t választottuk, és mindkét szállást szívből ajánlom. Legfinomabb lakománkat az Oregano étteremben falhattuk be: a tlayuda a térség leghíresebb specialitása, afféle töltött tortilla, melyet bab pürével, és naná, hogy friss avokádóval kanalaztunk.
Tulum
Utazásunk utolsó állomása a mayák által csak “Zama”-nak, azaz hajnalnak nevezett város volt, mely az elmúlt évtized során hippi paradicsomból előbb afféle ezoterikus-spirituális-meditáció-vegán-jóga központtá, majd dzsentrifikált, sokcsillagos szállókkal körberakott nyaralóhellyé nőtte ki magát, így aki még szeretné elcsípni az egykori, eltűnőben lévő Tulum utolsó pillanatait, utazzon mihamarabb.
Lelkesen ajánlom a Meteora Stay & Coffeehouse-t, amely megfizethető áron kínál kis konténerszobákat közel a tengerpartra vezető főutcához. Itt egyesültünk újra Baranyai Katával és Marcival – egy héttel a közös gasztro és jógaelvonulásunk után, hogy Kata kedvenc éttermében, a Raw Love-ban tankoljuk tele a hasunkat és lelkünket. Utolsó éjszakánkat pedig egy igazán rendhagyó hotelban töltöttük: a Loba Tulum egy “male only” szálló, a tetőtéri medence csempéi pedig azt üzenik “GET NAKED”, azaz… vetkőzz meztelenre.
Voltunk még sok-sok mesés és emlékezetes kiránduláson – megnéztük Cancún forgatagát, áthajóztunk Isla Mujeresbe, a Nők Szigetére, pancsoltunk cenotékban – kéken csillogó víznyelőkben, és átugrottunk Mazunte tengerpartjára integetni a tengeri teknősöknek – de azt hiszem, ez az a pont, ahol azt kell mondanom… a többit látni, érezni kell.
Egy utazás Mexikóba nem egy langyoskás pancsolós wellness hétvége. Frida Kahlo híres vallomása: “Nem álmokat, vagy rémálmokat festek – hanem a saját valóságomat.”, különösen igaz Mexikó egészére, és az ott szerzett élményekre. Mindenki azt látja meg benne, ami… ő maga.
(Fotók: Steiner Kristóf)
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Új látványossága van Budapestnek: videón az életnagyságú...
Földrajzi kvíz: felismered a világ országait vaktérképről?
Fotókon a világ legnagyobb hólabirintusa, amiben nem érdemes...
A csel, amivel ingyen vihetsz fel plusz egy csomagot a repülőre
Gulyás 5800, csülök 6000 - Disznóságok és aranyárak a...
