Európa egyik leglátogatottabb helyszíne az Olaszországban található Velence. Az egyre növekvő turistaszám azonban egyre nagyobb problémát is jelent. Csak 2019-ben 13 millió turista látogatott el a különleges városba. Éppen e miatt több szigorítást is bevezetnek 2024-ben – írja a BBC.
Velence városvezetése már korábban eldöntötte, hogy napi látogatási díjat vezet be. 2024. áprilisától helyi idő szerint 8:30-tól 16:00-ig kötelező lesz a regisztráció. Minden látogatónak öt eurót, azaz nagyjából 2 ezer forintot kell online kifizetni, hogy hozzájussanak a belépéshez szükséges QR-kódhoz. A kötelező regisztrációt elkerülők 50-310 eurós bírságra számíthatnak.
De júniustól betiltják például a hangszórók használatát is, mert az zavarhat másokat. Sőt, az sem mindegy, hogy nyártól mekkora turistacsoport érkezik a városba.
A legújabb döntés szerint nem engedik be a 25 főnél nagyobb turistacsoportokat.
A mostani lépésektől azt várják, hogy némileg csökkenteni tudják a városra nehezedő terheket. Az utóbbi években egyre több lakos döntött úgy, hogy elköltözik a városból, mert a turisták miatt egyre nehezebb és elviselhetetlenebb volt az élet.