Velence polgármesteri hivatalának közlése szerint a reggel fél kilenctől délután négy óráig tartó fizetős belépés ideje alatt több mint 113 ezren érkeztek Velencébe csütörtökön, ugyanakkor csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet. Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.
A városba belépők közül alig több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól: közöttük volt az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében, az a több mint húszezer dolgozó, aki munkavégzés miatt lépett be a városba, tizenháromezer diák, valamint kétezer velencei lakos, rokonaik és vendégeik.
Velence önkormányzata csütörtökön vezette be a fizetős belépési rendszert. A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kisérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.
A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto-komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak.
Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak – számolt be a polgármesteri hivatal. Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és “azt gondoltuk, szükséges lépni”. Kijelentette, tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.
Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van
– jelentette ki, és hozzátette, évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.
A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napon keresztül marad érvényben július közepéig. A rendszert péntektől egészen május 5-ig, majd ezt követően hétvégente alkalmazzák.
A kisérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e majd a kötelező fizetést, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e. A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer: ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba.
(MTI)