Tippek 2023. december 28.

Öt úti cél 2024-re, főszerepben a borral

Tippek 2023. december 28.

Európai úti célokat ajánl Bagó Tünde, az Élet sója blog szerzője, ahová a bor mellett a történelmi látnivalók, a varázslatos tájak, a színes, középkori települések miatt is érdemes lesz 2024-ben ellátogatni.

Vendégszerző

Élet Sója

Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője. Foglalkozott kultúrával, tanítással, majd átnyargalt jogásznak. Szereti az élet sóját, az utazásokat, a gasztronómiát, a kultúrát, a művészetet, a történelmet, s mindent, ami megfűszerezi az életünket.

Cikkei

Tapasztalataim szerint a borrégiókban a nedűk kóstolgatása csupán egy az élvezetek közül. Dél-Tirolban, Elzászban, a Bodeni-tó körül, a Mosel-folyó vidékén és a Rajna mentén olyan történelmi látnivalókra, természeti szépségekre és gasztronómiai élményekre bukkantam az elmúlt években, amelyeket szívből ajánlok 2024-re.

Dél-Tirol nemcsak a hegyekről, hanem a jó borról is szól

Dél-Tirolba legtöbben a Dolomitok csúcsai és a környéket keresztbe-kasba átszelő túraútvonalak miatt érkeznek, holott a vidék történelmi múltja és kiváló borai is vonzóak. A kisebbségi konfliktusokról is híres észak-olasz vidéken a föld és a klíma egyaránt kedvez a szőlőtermesztésnek. A szőlőlugasokkal tűzdelt dimbes-dombos táj elbűvölő látványát az itt-ott felbukkanó várak csak tetézik. Toszkána előfutárának, egyfajta bemelegítésnek is aposztrofálhatjuk a környéket.

Dél-Tirol legrégebbi borászatai között méltó helyet foglal el a Novacella apátság, ahol 900 éves hagyományokra tekint vissza a borkészítés. A Vahrn település közelében fekvő apátságban a gondosan művelt szőlősorok között nemcsak a hely múltját ismerhetjük meg, hanem a környék kulináris termékeit (sonkákat, kolbászokat, sajtokat és borokat) is megízlelhetjük. Tanúsíthatom, hogy az apátság udvarán elfogyasztott ebéd igazi jutalom az ízlelőbimbóknak.

A vezetett túrák keretében megkóstolhatja a látogató a könnyű morénás talajok és a hűvösebb éghajlati viszonyok kombinációjából létrejött fehérborfajtákat, úgymint a Sylvaner, a Kerner, a Riesling, a zöld Veltliner, a Müller Thurgau, a Pinot Grigio, a Sauvignon Blanc és a Gewürztraminer. Az apátság azonban rendelkezik szőlővel délebben, Bolzano környékén is, így a vörösborok készítése, különösen a Lagrein fajta sem marad el. Józanodásképpen ajánlom az apátság kertjének, titkokat rejtő könyvtárának és képzőművészeti kiállításának megtekintését.

Ez is érdekelhet:

Öt páratlan település az Alpokban

Elolvasom

Az apátságban tett látogatásunk után azt hittem, hogy Dél-Tirol már nem tud hasonló miliővel rendelkező borászatot mutatni, azonban Bolzanótól (a régió központjától) pár kilométerre, de még Tramini (a híres tramini szőlő őshazája) előtt, sikerült egy újabb érdekességre bukkanni.

A Castel Sallegg urai a Kaltern-tó mellett szintén évszázadok óta készítenek bort. A kastély borászata, amelynek urai Habsburg-leszármazottak, sok-sok generáció tapasztalatával nyúlnak a szőlőhöz és annak nedűjéhez.

A kisváros, ahol a kastély fekszik, a tó fölé magasodó dombokon található. Szűk utcák, régi, színes épületek között kell lavírozni, ahol helyenként a távolabbi hegyek és a tó is bekacsint. Már csupán a panoráma miatt is megérné ide kirándulni, de azért a borkóstolást sem érdemes kihagyni. (Olaszországban egy pohár bor mellett még nyugodtan vezethetünk, a kóstoláson pedig nem várják el, hogy a látogató minden odakínált pohár bort legurítson.)

Mosel-vidék, ahol a folyó köti a házasságokat

Kanyarulatokkal, sziklás folyóparttal, végeláthatatlan szőlősoroknak köszönhető rizling borral és kísérteties középkori várakkal fogadja a látogatókat a Mosel völgye Németországban.

Németországban a legöregebb német város, Trier indítja el útjára a Moselt Koblenz és a Rajna felé. A folyópart ezen a 194 kilométeres szakaszon gondoskodik arról, hogy minél később érjen oda. Elég csak a térképre nézni, és láthatjuk, hogy kanyar kanyart követ a vidéken, és amikor végigjárjuk, akkor hálásak leszünk a látványért.

A folyóparti városok – amelyeket általában két városból házasít össze a folyó – kivétel nélkül megnyerőek a középkori utcáikkal, várromjaikkal és tipikus moseli borászházaikkal. Az egyik kedvencem Traben-Trarbach, amely a Mosel két partján fekvő kistelepülésekből olvadt össze. Mi másból élnének itt már évszázadok óta, mint a borkereskedelemből. Ehhez persze társul a meredek folyóparton a végeláthatatlan szőlőlugasok látványa.

Bármennyire hihetetlen, de Traben-Trarbach volt a 19. és a 20. század fordulóján Bordeaux után a második legnagyobb borkereskedő város Európában. Az akkori jólét még ma is meglátszik a városon.

Lépten-nyomon szecessziós épületekbe botlunk, amelyekből sugárzik a Belle Époque hangulata.

Bernkastel-Kues is bővelkedik favázas házakban, középkori borozókban, galériákban, éttermekben, s itt is meghatározó jelenség a folyó és a domboldalon lefutó szőlő. A nagy kedvencem mégis inkább Cochem ezen a vidéken. Ebben a városban legjobb céltalanul bolyongani. Ha egy utca magához hív, akkor oda be kell menni. Van itt is múzeum, mustármalom, jó kávézók, dizájnüzletek, de a házak a kis, szűk utcákon, amelyek végén váratlanul felbukkan a vár, lenyűgözőek.

Elzász sokszínűsége minden üveg borban benne van

A Rajna és a Vogézek hegylánc között terül el Elzász, amelynek hovatartozása a történelem során igen változatos volt. Kelták, rómaiak, Habsburgok, franciák, németek osztozkodtak a területen, nem kevés szenvedést okozva az itt élőknek. Elzász azonban ma már csak egyetlen dologban mutatja meg ezt a hektikus hovatartozást: sokszínűségében.

A rómaiak segítségével kialakított borkultúra (Franciaország egyik legszárazabb és legnaposabb vidéke ez), a németek fagerendás házai, francia színekkel feldobva, éppen úgy színesítik, mint ahogyan a német csülök és savanyú káposzta után felszolgált francia éclair fánk.

Colmarról már mindenki tudja, hogy Elzász Velencéje. Híres a karácsonyi vására, híres a New York-i Szabadság-szobor készítőjéről és híres a gólyákról (bár azokról egész Elzász). Colmar azonban csak egy szépség a sok szépség között.

Az elzászi borút 170 km hosszan nyúlik el a Mulhouse melletti Thann településtől a Strasbourg melletti Marlenheimig, amely mellett olyan borokat kóstolhatunk meg, mint a Pinot Blanc, a Sylvaner, a Riesling, a Muscat, a Crémant D’Alsace, a Pinot Gris, a Gewurztraminer vagy a Sélection de Grains Nobles.

Pár érdekes adat a borvidékről, amely elgondolkodtató: 15 600 hektárnyi szőlő, 4200 borosgazda, 140 millió megtöltött palack évente, ami 1,05 millió hektoliter bort jelent.

A vidéket végigjárhatjuk kerékpárral, autóval vagy gyalog, bár, ha bor, akkor talán az a legjobb, ha lábbusszal vágunk neki egy-egy szakasznak. Így lesz időnk megcsodálni a számos várat, múzeumot, középkori települést, katedrálist, templomot és mindent, ami ezt a környéket sokszínűvé teszi. Gyakorlatilag három kilométerenként botlunk majd bele olyan településekbe, mint Eguisheim, Ribeauvillé, Riquewihr, így nem kell aggódni, hogy nem lesz hol kipihenni a kedves elzászi gazdák szívesen kóstoltatott borát.

Bodeni-tó, ahol az elcsent szőlővessző új életet kezdett

A Bodeni-tó körül már kétezer éve termesztenek szőlőt. Két népszerű fajtát találni a környéken, a Müller-Thurgaut és a Pinot Noirt. Érdekes, hogy a tó északi és déli partja mentén egyaránt fellelhetőek ezek a fajták, de egészen más ízű bor készül az egyes helyeken.

A borászok szerint ennek a legfőbb oka maga a tó, amely a nyári meleget elraktározza és télen lassan visszabocsájtja a környékre. Ez persze nem egyforma mértékben zajlik le az egyes partvidékeken. A talaj a másik fontos befolyásoló tényező. A déli és keleti partok mentén az Alpok is szerepet játszik. Éppen ezért sokszínű borvidékként tartják számon a Bodeni-tó környékét.

Különös történet kering az északi, német parton arról, hogyan terjedt el a svájci Müller-Thurgau fajta itt.

Állítólag száz évvel ezelőtt két borosgazda a befagyott tó jegén éjjel átsettenkedett Svájcba és elcsent két szőlővesszőt. Visszatértük után megfakasztották, és hamarosan ott is termett ez a fajta.

Igen ám, de a bor egészen más ízű lett, köszönhetően az egyéb körülményeknek (talaj, napsütés, hőmérséklet).

A fentiek alapján, aki szeretné megismerni a Bodeni-tó borait, annak nem árt bejárni a tó környékét, a német északi parttól a svájci déli partig. Mutatom, hogy hol érdemes felhajtani egy pohár nedűt.

Személyes kedvencemmel, az északi partvidékkel indítanék, amely a Bodeni-tó német partszakasza. Itt legalább három boros helyet érdemes megemlíteni: Hagnau, Meersburg és Salem.

Hagnauban nemcsak a fehérbor íze és a városka határában a domboldalon sorjázó szőlő és az onnan jól szemügyre vehető Alpok látványa nyűgözheti le a borbarátot, hanem egy 1744-ben készült szőlőprés, amely 9000 kg szőlőt tudott egyszerre kipréselni és egészen 1956-ig funkcionált.

A következő boros állomás: Meersburg, ahol nemcsak kóstolhatunk, hanem egy interaktív kiállítás segítségével a borkultúrához is közel kerülhetünk. A Vineum Bodensee kiállításon valamennyi érzékszervünkre hatnak. Többek között például illatos poharak segítségével ismerhetjük meg a helyi szőlőfajtákat: a Pinot Noirt, a Müller-Thurgaut, a Pinot Blanc-t, a Pinot Gris-t, a Chardonnay-t, a Rieslinget és a Sauvignon Blanc-t.

A salemi kolostornak már az alapítás után nem sokkal, 1134-ben voltak szőlőbirtokai, és az itt élő cisztercita szerzetesek borpréseléséről az 1300-as évekből származó írásos emlékek is szót ejtenek. A salemi borkultúra évszázados hagyományát az sem törte meg, hogy ma a kolostorban internátus működik. A kastély udvarán a régi kovács- és aranyművesműhely mellett a borospincét és a borkészítés eszközeit is megnézheti a látogató, valamint borkóstolásra is adódik lehetőség.

Átkelve a Bodeni-tavon (no nem a jégen, ahogy a szőlővesszőt elcsenő gazdák), a déli part is izgalmas boros kalandokkal vár bennünket.

Elsőként a Weinweg Weinfelden, azaz weinfeldi borút érdemel említést. Ha elszántak vagyunk egy 9 km-es gyalogtúrára a szőlőtőkék között, akkor irány Weinfeld, ahol a vasútállomáson kapunk egy hátizsákot (persze nem üresen) és egy kódot, amellyel a túra során érintett bortrezorokból kiszolgálva magunkat kóstolhatjuk meg a környéken termett szőlő nedűjét.

A másik kedvenc boros állomásom a tó svájci felén a karthauzi kolostor kínálta borkóstolás Ittingenben. A ma is karitatív célokat követő kolostorban pszichés betegségekkel küzdő személyek laknak és dolgoznak. A kolostor mellett hotel, étterem, üzlet, kiállítóhely működik, ahol többek között az itt élők munkájának köszönhetően helyi termékeket kínálnak, mutatnak be. Modern borospincéjük van, de már a középkor óta foglalkoznak a borkészítéssel. A pincében nemcsak a kóstolást, hanem a borkultúra más aspektusait is bemutatják.

A Bodeni-tótól egy ugrásra érdemes még Stein am Rhein, Schaffhausen és a Hegau vulkánok borászatait is felkeresni.

Rheinhessen, ahol mindenki vendégként érkezik és barátként távozik

Rheinhessen Németország legnagyobb borrégiója, amely annak a véletlennek köszönheti a látogatásomat, hogy nem találtam szállást Wormsban. A birodalmi városban középkori zsidó emlékek után kutattam, ahogy a szomszédos Speyerben és Mainzban is.

A wormsi történelmi látnivalók, úgymint a középkori zsidótemető, a dóm, Luther cipője és a Nibelungen-torony után a Bermersheim településen található Weingewölbe Gasthaus felé autózva hosszú kilométereken át csak szőlőtőkék és borászatok között vezetett az út. A vidék varázsát itt nem a kistelepülések, hanem a borkóstolásban verhetetlen borászatok (kedvesség, hozzáértés) és a barátságos vendéglátóhelyek nyújtják.

A rheinhesseni, lenyűgözően összetett ízvilággal bíró fehérborokról sokat hallani Németországban, de azt kevesen tudják, hogy a 27 ezer hektárnyi szőlő között itt a burgundi származású fajták zamatos vörösbort is képesek prezentálni (ami ritka Németországban).

A vörösbor mellett kulináris meglepetésben is részem volt. A helyi specialitás, a Handkäs mit Musik már nevével felhívta magára a figyelmet. Az étel nem zenél, de annál bizarrabban néz ki. Helyi sajt, köménnyel és hagymával kerül ecetes, boros lébe, amelyben marinálják és nagyon-nagyon barna kenyérrel kínálják. Finomabb, mint gondolnánk, és jól csúszik rá a rheinhesseni fehér bor.