Annak ellenére, hogy gyakran Sunita Williamst és Butch Wilmore-t „űrben rekedt” asztronautákként emlegetik, a NASA szerint előre egyeztetett terv alapján helyettesítették két másik űrhajós küldetését – írta a Life.hu.
Március 18-án késő este, helyi idő szerint 10 óra előtt ért földet Sunita Williams és Butch Wilmore kapszulája az Atlanti-óceánban, Florida partjai közelében, 9 hónappal az indulásuk után.
Sokakat foglalkoztat a kérdés, kapnak-e plusz juttatást a hosszabb küldetésért. A hosszabbra nyúlt tartózkodás alatt Wilmore és Williams aktívan részt vett a kutatásokban és a karbantartási munkákban a Nemzetközi Űrállomás, az ISS fedélzetén. A NASA szerint nem rekedésről volt szó, hanem arról, hogy két másik űrhajós kiesése miatt vették át a helyüket a programban.
Ezért nem térhettek haza korábban, mivel az ISS működéséhez elengedhetetlen az állandó létszám biztosítása.

Bár a NASA nem közölt konkrét számokat, a tapasztalatok szerint nem számíthatnak komolyabb pénzügyi többletre. A volt űrhajós, Cady Coleman szerint az asztronautákat nem illeti meg túlóradíj. Coleman elmondta: ugyanakkor jogilag kötelező kifizetni egy szerény napi összeget járulékos költségekre.
Ez az összeg naponta nagyjából 4 dollár, így a 9 hónap alatt körülbelül 1144 dollár plusz juttatást jelenthetett számukra.
A NASA-nál az űrhajósok éves alapbére 125 ezer és 162 ezer dollár között mozog, pozíciótól függően. Chris Hadfield volt kanadai űrhajós szerint szintén nem beszélhetünk valódi rekedésről, hiszen az kozmonauták önként teljesítették küldetésüket, és hazatérhettek volna, ha szükséges lett volna.