A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava és legnagyobb mesterséges tava a Tiszán, az Alföld északi részén. Területe 127 négyzetkilométer, melyen mozaikosan váltakoznak a nyílt vízfelületek, szigetek, holtágak, sekély csatornák. Átlagos mélysége 1,3 méter, legmélyebb pontján 17 méter.
Olcsóbb volt, mint a Balaton, így sok utazót csábított el, azóta pedig beindult a falusi turizmus, a tó körül kempingek, szállodák, strandok épültek, és egy csapásra közkedvelt turista célponttá vált. Nem is csoda, hiszen a környéken mindenki megtalálja a neki megfelelő szórakozást – legyen szó akár aktív, passzív időtöltésről vagy a kultúra intézményeinek látogatásáról.
Mutatunk 6 programot, ami kihagyhatatlan a Tisza-tavi látogatásunk során!
1. Tiszafüred
Az észak-alföldi várost gyakran a „Tisza-tó fővárosának” is nevezik, az egykori ipari település fokozatosan átalakult idegenforgalmi központtá. A Meggyes Csárdamúzeum, a Kiss Pál Múzeum és Lipcsey-kúria és a Nyúzó Gáspár Fazekasház jó program lehet a kultúra iránt érdeklődőknek, míg a Tiszafüredi madárrezervátumban és a Hortobágyi Nemzeti Parkban felfedezhetjük a természet csodáit. Tiszafüred híres a termálvizeiről, így aki a tó helyett inkább a medencében pancsolna, annak mindenképpen ajánljuk a Tiszafüredi Strand- és Gyógyfürdőt.
A kutyásoknak szinte kötelező a tiszafüredi Tisza-tavi Mancsos Pancsoló, ugyanis 2018-óta itt már a négylábúak is vígan fürdőzhetnek.
2. Abádszalók
Tiszaabád és Tiszaszalók egyesülésével jött létre 1895-ben, napjainkban pedig a a Tisza-tó turisztikai régiójának egyik legjelentősebb városa és Tiszafüred után a Tisza-tó egyik legkiépítettebb idegenforgalmi központja. A fantasztikus templomok mellett világháborús emlékművet és Babamúzeumot lehet látogatni, ez utóbbi a Kárpát-medence több mint 150 féle viseletét közel 400 babán mutatja be; elsősorban a magyarok lakta települések ruházkodását dolgozza fel, de emellett megtalálhatók itt a sváb, szász, cigány, ruszin, rutén, szlovák, délszláv, horvát öltözetek is.
A Malom-fogadó valaha az Eppinger-féle malom épülete volt, amelyben 1912-1913-tól az abádszalóki gőzfűrész és gőzmalom működött, manapság szálláshelyként működik.
3. Sarud
Minden, ami kalandos, megtalálható Sarudon. A Tisza-tavi Mini Zoo, a tájház, és a Tündérrózsa Hajókikötő felkeresése és bebarangolása után kezdetét veheti a felhőtlen kikapcsolódás a Kalandparton, Közép-Európa legnagyobb Aquaglide vízijátszóterén, a Huculudvar Lovasközpontban, a Trambulinparton és a Harcmezőn. Vízi és egyéb szabadtéri kikapcsolódások széles tárházát kínálja az élményfalu, de a nyugodtabb időtöltés rajongói, például a peca szerelmesei lakóhajókban, csónakokban vagy kenukon várhatnak a kapásra.
4. Poroszló
A poroszlói Tájház visszarepít minket a múltba, a régi népi mesterségek és a falusi élet egy-egy pillanatát mutatják be az eredeti 19. századi nádtetős parasztházban. Ugyancsak megelevenedik a történetem a Graefl-kastély körül is, ahol VIII. Edward brit király és neje, Wallis Simpson mézesheteinek a ’30-as években, de hősiesen állta a II. világháború okozta sérüléseket is. Egy ideig varrodaként működött a szecessziós kastély, majd 2016-ban restaurálták jelenlegi tulajdonosai. Kihagyhatatlan a Tisza-tavi Ökoturisztikai Tanösvény és Vízisétány, de az Ökocentrumban egyébként az Óriásakvárium is hatalmas élményt nyújt.
5. Karcag
Az eddig felsoroltak mind a Tisza-tóhoz közel fekszenek, ellenben Karcaggal, ami a Nagykunság “fővárosa”, azonban egy rövid utazással innen is könnyen elérhető a mesterséges tó. Amiért a listára került, az a temérdek program és szórakozás, amit nyújtani tud. Az Orvos- és Patika-történeti Kiállítás a híres karcagi orvos-gyógyszerész, Kátai Gábor munkásságába nyújt betekintést, ízelítőt adva a régi patikák hangulatából, míg a Kántor Sándor Fazekasház fazekasságba és a népi iparművészetbe kalauzolja a látogatót. Az 1984-ben alapított Tájházban megismerkedhetünk a karcagi középparasztok mindennapi életével és tárgyi kultúrájával, de ha már ott járunk, keressük fel a Kun emlékhelyet, a Kálvária halmot vagy a szélmalmot. A fárasztó kirándulások után megpihenhetünk az Akácliget Gyógy- és Strandfürdőben.
Az említetteken kívül érdemes felkeresni Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt, a Mezőcsáti Termálfürdő Strandot, a Kisköre Strandot a Tisza-tó strandot Abádszalókon.
6. Mezőkövesd
Egy órányi autóútra található a Tisza-tó északi partjától Mezőkövesd, a fantasztikus Mezőgazdasági Gépmúzeumával, Matyó Múzeumával, Takács István festményeinek otthont adó Városi Galériával – és freskóit őrző Szent László-templommal -, Kis Jankó Bori Emlékházzal egy csapásra megszeretteti magát az arra járóval. Különösen hangulatos látnivalója a Hadas városrész, ahol jellegzetes 19. századi vidéki utcácskák, Matyó tájházak fekszenek, de a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő is leveszi a lábáról a kicsiket és nagyokat. Innen könnyen megközelíthető a tiszanánai kalandpark, míg a másik irányban a Muhi csata emlékművéhez lehet utazni.