Orsi kalandjai Costa Ricán: "Itt nem féltek tőlem, segítettek"
Már korábban is írtunk Thassy Orsolyáról, aki nagy utazóként bejárta Francia Polinéziát és Ausztráliát is – az utóbbi kontinensre kétszer is visszatért. Orsi utazását némileg bonyolítja, hogy rollátorral közlekedik, ez azonban nem állítja meg: most Costa Rica sokszínű természeti kincseit fedezte fel. Élményeiről mesélt a Startlapnak.
Fontos az önállóság
“Costa Rica régi álmom volt,” feleli Orsi a kérdésre, miért döntött a közép-amerikai ország mellett. “Engem két dolog vonz: az olyan helyek, ahol vadon élő állatokkal lehet bandázni, illetve a buja zöld erdős, tengerpartos vidékek. Costa Ricában ez mind egyben megtalálható. A másik, amit imádok, azok a modern világvárosok, felhőkarcolókkal: itt ilyen is volt.”
Orsi akkor kezdett utazni, mikor megismerkedett Szabó Balázs túravezetővel. Rollátorával ugyan sok mindenre képes egyedül is, de időnként azonban elkél a segítség. Először Francia Polinéziát járta be Balázs szervezésében, majd Ausztrália felé vette az irányt, ahova kétszer is visszatért. Costa Ricán három hetet töltött, ami elégnek bizonyult az ország széleskörű felfedezéséhez és megismeréséhez.
“Air France-al utaztunk: azt nagyon szeretem, mert nem piszkálnak. A reptéren átszálláskor elméletileg az lenne a szabály, hogy nem adhatják vissza a rollátoromat, amivel járok, hanem kerekesszékbe ültetnek.
Ezt nem szeretem, mert szeretnék szabadon közlekedni, benézni boltokba, sétálgatni az átszállás ideje alatt.
De az Air France légitársaságnál szerencsére elég könnyű kikönyörögni, hogy visszaadják a rollátort, sőt, a nagyobb, széles törzsű tengerentúli gépekre még az utastérbe is beengedik. Párizson keresztül repültünk, 18 óra volt az út az átszállással együtt.”
Meglopták a csínytevő majmok
Orsiék három helyszínen töltöttek időt az út során: először Costa Rica csendes-óceáni partszakaszán, a Manuel Antonio Nemzeti Park mellett szálltak meg. “Öt perces séta volt a tengerpart még nekem is”, meséli Orsi. “Imádtam, mert ott találkoztam először a kapucinus-majmokkal. Utazás előtt a háromujjú lajhárokkal szerettem volna leginkább találkozni, de a végére már a majmokba is beleszerettem, mert ugyan aranyosan festenek, de valójában igazi csirkefogók. Korán kell menni hozzájuk, mert reggel aktívak: olyankor nagyjából
harmincas csapatokban jönnek és lopkodnak, ha nem vigyázol. Az egyik a táskám külső zsebét simán kinyitotta.
Odajött hozzám, két lábra állt feltúrta a táskámat, és kivett belőle egy csomag papírzsebkendőt, amit utána szétszórt az ösvényen.”
“A dzsungel feeling nagyon jó volt”, meséli Orsi. A Manuel Antonio Nemzeti Parkban két akadálymentesített túraútvonalat is találtak, melyek a tengerpartra vezetnek. Itt a farönkökön napozó óriás iguánák nyűgözték le. Délután a szállásukra visszatérve régi ismerősök fogadták őket: a csínytevő majmok. “Jöttek lopkodni a teraszunkra. Felmásztak a negyedik, ötödik emeletre is, beleittak az italokba, az egyik beleesett a medencébe.”
Lajhárt, viperát és nyílméregbékát is láttak
Orsiék a Csendes-óceán mellől az ország közepe felé, La Fortuna városába indultak. “Itt a kedvenc helyem a Bogarin Trail volt, amit lajhár-ösvénynek is neveznek. Ez egy két és fél kilométeres út a dzsungelben. Na, ott aztán volt mindenféle állat: két- és háromujjú lajhárokat is láttam, de sajnos csak messzebbről. Találkoztunk egy viperával is, ő be volt bújva egy farönk aljába, és odasettenkedtünk mi is megnézni.
Sokszor esett az eső, és egy-egy zivatar után rengeteg nyílméregbéka bújt elő itt.
Ha nem lenne olyan élénk, narancssárga színük – ami a mérgező bőrükre figyelmeztet –, akkor nem is lehetne észrevenni őket. A dzsungelben a fák tövében szeretnek megbújni. De amilyen kicsik, annál nagyobb hangjuk van. A legizgalmasabb a Jézus Krisztus-gyík volt, ami tud futni a vízen, belőlük nagyon sok volt itt. A szállásunknál kiszaladt egy elénk, és egy láb lógott ki a szájából, mint egy National Geographic filmben. Jártunk a El Salto-forrásnál is: az is nagyon jó volt, mert szeretem azokat a helyeket, ahol egy kicsit küzdenem az elemekkel. Itt csak segítséggel tudtam lemenni a vízhez, de eszméletlen látvány volt, ahogy megvilágította a fákon keresztül a Nap a rohanó folyót a sok sziklával együtt.”
La Fortuna városa is remek élmény volt Orsi számára. “Mindenhol elképesztő kedvességgel és segítőkészséggel fogadtak, és ez az egész országra jellemző: az összes túra úgy volt megszervezve, hogy akadálymentes legyen.
Ausztráliában teljesen más tapasztalatom volt, ott féltek tőlem.
Inkább azt mondták, hogy ne csináljam, ne menjek a csoporttal, mert az a biztos. Itt nem ezt tapasztaltam: Costa Ricában úgy gondolták, hogy nekem is jogom van ezekhez az élményekhez, és mindenben segítettek.”
Bulihangulat a Karib-tenger partján
Az utazás utolsó része az ország a karibi oldalára vezetett. “Ez teljesen más volt, mint az eddigiek, itt dzsungel helyett bulihangulat volt. A szállásunk körülbelül egy kilométerre volt a városközponttól, és tuk-tukkal kellett bemenni. Itt is nagyon kedvesek voltak, mindig segítettek ki- és beszállni, én meg nagyon élveztem a száguldozást. Itt és a Csendes-óceáni oldalon is
minden reggel hajnali fél 5 körül a bőgőmajmok hangjára ébredtünk.
Őket nem nagyon lehet látni, mert elbújnak magasan a fák lombjai között, de a jellegzetes hangjuk messzire elhallatszódik. Ők a helyi kakasok“, magyarázza Orsi. “Nekünk nem volt baj a korai ébresztő, mert itt jól látszódott a napfelkelte, és amúgy is mentünk le a vízhez nézelődni, fotózni. Esténként, naplemente idején pedig szuper karibi hangulat volt a városban a parton, Puerto Viejo-ban. Egyszer még egy kókuszt is kaptam egy helyi árustól kedvességből.”
“Innen utaztunk a Cahuita Nemzeti Parkba kirándulni”, meséli Orsi. “Az ösvény eleje akadálymentes volt, de utána egyre érdekesebben alakult a terep. A part mentén haladt az út, és egy idő után nagy fagyökereken kellett átemelgetnem a rollátort, aztán magamat is.
Végül eljutottunk egy tóhoz, ahol ki volt írva, hogy nem szabad úszni a krokodilokkal.
Itt sajnos vissza kellett fordulnunk, de így is öt kilométert gyalogoltam ezen a nehéz terepen: ez részemről nagy teljesítmény volt.”
A helyiek néha már túlságosan is segítőkészek voltak. “Egyszer egyedül mentem enni a városban”, meséli Orsi. “Beléptem az étterembe és elindultam célirányosan egy asztal felé. A pincérlány félreértette a szituációt, segíteni akart, és elvette a széket, ahova én akartam ülni, mert azt hitte, hogy a rollátoromra fogok ülni. Én nem beszélek spanyolul, neki meg az angollal gyűlt meg a baja, ezért nehezen értettem meg vele, hogy mit szeretnék.” A helyi ínyencségekkel azonban sikerült megismerkednie: “a nemzeti étel neve gallo pinto, fekete babos sült rizs. Ezt eszik reggelire, rántotta mellé, de burrito formájában is avokádóval meg sajttal, és főételekhez is fogyasztják köretként. Nekem a csirkés quesadilla volt a kedvencem.”
Ide vissza kell menni
Orsiék Costa Ricán belül transzfercég segítségével, kisbusszal utaztak. “Nem túl jók az utak”, meséli. “Nagy dugók voltak, és a középső részen hegyláncokon kell áthaladni, itt sok a szerpentin. Így tehát jó hosszúak voltak ezek a buszozások, egyik városból a másikba nagyjából öt órákat kellett utazni.”
Orsit sokan óva intették a közép-amerikai utazástól: az ország rossz hírneve és a biztonság miatti aggódás azonban nem tartotta vissza. “Valóban, láttam ilyen táblát, ami tolvajokra figyelmeztetett. Ugyanakkor
én sétáltam egyedül is, és semmilyen atrocitás nem ért.
Többnyire viszont csoportban mozogtam, úgy teljes mértékben biztonságban éreztem magam. Sok a partszakaszon láttam biciklis rendőröket, tehát azért figyelnek ezekre a turistás részekre, ez nekik is érdekük.”
A szállásokon is jól érezték magukat, nem volt panasz a körülményekre. “A karibi oldalon lévő szállásunk tetszett a legjobban, mert rengeteg állat lakott a kertben. Sokszor úgy reggeliztünk a teraszon, hogy közben agutik (a tengeri malacokhoz hasonló rágcsálók) és mókusok ugrándoztak a közelünkben, és kolibrik repkedtek virágról virágra. Viszont nemcsak cuki állatokkal lehet találkozni: mivel az ország nagy része dzsungel, ezért rengeteg bogár van mindenfelé, és sokkal nagyobbak, mint az itthoniak. Keményen küzdöttem, hogy ne jöjjenek be a szobába.”
Az időjárás is kihívást jelentett az utazók számára: “meleg volt, nagyon meleg, magas páratartalommal. Sokszor le kellett ülnöm pihenni az árnyékba, főleg a pára miatt.” Voltak látványosságok, amiket szerettek volna megnézni, de nem nyílt rá lehetőségük: “a Celeste-vízeséshez nem mertünk elmenni, mert elég sokat esett az eső. Alapjáraton gyönyörű, égszínkék színe van a víznek, de ha esik az eső, és a víz felkavarodik, akkor ugye csúnya barnává válik.” Ezért, amikor megkérdezem Orsit, hova vezet a következő kalandja, habozás nélkül válaszolja:
Rengeteg tervem van, de ide azért érdemes lenne visszatérni.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
A címlapon fut
Ajánljuk még:
Megbabonáz a világ legszebb faluja, és itt van a szomszédban:...
6 ezer forintból kijön egy nap: a világ legolcsóbb úti céljai...
Napi 100 ezer forint se elég: listán a világ legdrágább országai
Szomorú hír jött Freddie kávézójáról a Dunakanyarban
Megvan Európa legolcsóbb úti célja - napi 13 ezer forintból...
