Négycsillagos minősítést kapott a berettyóújfalui Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő, írja a Világgazdaság. A román-magyar határmenti településen a turizmus egyre hangsúlyosabb szerepet kap.
Az ötcsillagos minősítéshez már csak egy csillag, illetve egy ehhez szükséges négycsillagos szálloda hiányzik még
– magyarázta Vitányi István országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy vannak tervek egy új épület felhúzására. Azt is elmondta, hogy a koronavírus-járvány előtti időszak vendégszámát tavaly sikerült elérniük, vagyis csaknem 80 ezer turistát vonzottak.
Az új cél az évi 100 ezer turista,
amiben segíthet a szomszédos Románia csatlakozása a schengeni övezethez.

A helyiek belépőket kapnak
Muraközi István polgármester elmondta, hogy a térségben kiemelkedően alacsony a születéskori várható élettartam, ahogy az egészségben eltöltött évek száma is – a gyógyfürdő és a helyben igényelhető gyógyászati szolgáltatások néhány év múlva jelentősen javíthatnak ezen a rossz statisztikán. A gyógyfürdő sok helyi lakos számára biztosít munkalehetőséget, hangsúlyozta.
“A tavaly bevezetett önkormányzati támogatásra, miszerint
a 65 év feletti nyugdíjasok és a 16 év alatti gyermeket nevelő családok 10 alkalomra szóló belépőt kapnak,
17 millió forintot különítettünk el. Nyugodtan mondhatom, hogy sikeres volt a kezdeményezés, mivel 793 nyugdíjas, illetve 319 család 555 gyerekkel vette ezt igénybe. Ebben az évben 20 millió forintos keretösszegből támogatjuk majd a lakosokat, mert úgy gondoljuk, hogy még többen fogják igénybe venni a fürdőt” – magyarázta a városvezető.