A turisztikai szakmai szervezetek és vállalkozások javaslatait, valamint a jogszabály társadalmasítása során beérkezett észrevételeket figyelembe véve döntött a Nemzetgazdasági Minisztérium a kötelező szálláshely-minősítés további díjmentessége mellett.
Ennek megfelelően visszavonja a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetét, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.

Mint írják, Magyarország kormánya elkötelezett a turizmus fejlesztése és az ágazat versenyképességének erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedés előmozdításában és a munkahelyteremtésben. A 2024-es rekordév is bizonyította, hogy a turizmus a magyar gazdaság egyik fő motorja: a GDP közel 13 százalékát biztosítja, és jelentős mértékben járul hozzá a költségvetési bevételekhez is – áll a közleményben.
Ezért jött a hátraarc
Ahogy fogalmaznak, 2025 a családok és a vállalkozások éve, a turizmus pedig 400 ezer magyar család megélhetését biztosítja. A szálláshely-minősítési eljárás kapcsán lefolytatott társadalmi párbeszéd világosan rámutatott arra, hogy a díjmentesség fenntartása olyan széles körű ágazati igény, amely hozzájárul a turizmus gerincét adó kis- és középvállalkozások növekedési lendületének megtartásához és további erősítéséhez. Éppen ezért a minősítési eljárások továbbra is ingyenesek maradnak. A döntés egyszerre szolgálja a turizmusból élő családok gyarapodását és a teljes ágazat további fejlődését – írták.
A 24.hu azt írja, a rendelettervezet alapján komoly költségeket kaphattak volna a nyakukba a szállásadók, például a panziók, kempingek, üdülőháztelepek és közösségi szálláshelyek 150 ezer forintos, míg a szállodák 150-450 ezer forintos pluszdíjjal számolhattak volna.