A tavalyi év végén jelentősen megnőtt a belföldi foglalások száma: az év utolsó hónapjaiban jellemzően tömve vannak a szállodák, hotelek, apartmanok és ez nem volt másként 2023-ban sem. Az ünnepek alatti utazás egyáltalán nem ritkaság, sőt kifejezetten jó hatással lehet a mentális egészségünkre is. A Pénzcentrum összeállításából kiderül, hogy ez a trend immár évek óta jellemző a belföldi foglalásokra, ahogy az is, hogy az év első hónapjaiban visszaesik a forgalom. A portál a Turizmus Konjunktúra Index adataira hivatkozva azt írja, hogy
a következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 15%-a növekedést, míg 48%-uk visszaesést vár a vendégéjszakák számában.
A vendéglátásban már egy kicsit jobb az arány: itt 27 százazéluk vár növekedést, míg 35 százalékuk szerint csökken a forgalom. Ami azonban ennél aggasztóbb, az az, hogy a szállásadók jelentős része azt jelezte még novemberben, hogy növelni fogja az árait a következő három hónapban. Egészen pontosan
a turisztikai cégek 33 százaléka mondta azt, hogy árat emel majd, 64 százalékuk nem változtat az árazáson és mindössze 3 százalékuk tervez árcsökkentést.