Rachel DeGolia édesanyját, Loist rákkal diagnosztizálták, mígnem 1996-ban elhunyt, a család szétszakadt, az életek elsodródtak egymás mellett. Egyszer csak Rachel unokatestvére talált egy gyűjteményt, melyben tucatnyi levél volt, amiket a fiatal Lois küldött testvérének, Philnek. Phil az évek során megőrizte ezeket az emlékeket, melyek visszavezetnek egészen az első tinédzserkori csalódásig, bemutatják a főiskolai éveket, és azt is tartalmazzák, hogy találkozott Lois a szerelmével, aki később a férje lett. Rachel úgy érezte, ez egy hatalmas ajándék, hiszen olyan személyes kérdésekre kaphatja meg a választ, amit nem tudott feltenni az édesanyjának.
A hihetetlen történet ott kezdődik, amikor DeGolia magával vitte a leveleket lánya esküvőjére Brooklynba, hogy megmutassa azokat a testvérének, ám az utazás előtt nem készített róluk másolatot. Átadta a bátyjának, aki a hazafelé tartó repülőúton akarta elolvasni és lefotózni az értékes leveleket, ám egy apró figyeletlenség miatt a dosszié eltűnt, hűlt helyét találta – sajnos még arra sem volt lehetősége, hogy beleolvasson valamelyikbe.
Mintha egy filmbe csöppentek volna
Miután az utasok kiszálltak, a személyzet a repülés utáni ellenőrzések során megtalálta a mappát. Normál esetben a légitársaság 24 órát ad az illetékeseknek, hogy megtalálják a nagy értékű tárgyak tulajdonosait – mielőtt elküldenék őket a dallasi elveszett poggyászok raktárába. A levelekkel azonban nem így történt: úgy gondolták, értékes iratokról van szó,emiatt egy széfbe helyezték – így kerültek Sarah Haffner kezébe. Ők próbálták felkutatni a tulajdonost, eközben a másik oldalon DeGolia bátyja sorra hagyta az üzeneteket a Southwestnek – de azok valahogy soha nem jutottak el a megfelelő emberekhez.
Két héttel a levelek elvesztése után Haffner még mindig nem tudta, mit tegyen: hogy találja meg a levelek gazdáját, küldje el őket az elveszett holmik raktárába? Ez utóbbit semmiképp sem akarta, így még jobban törte magát, hogy megtalálja a levelek gazdáját.
“Körülbelül 40 kézzel írott, valóban régi és barna levél volt, amelyek az 1940-es évekből származtak, családtagok küldték egymásnak” –
mondja a CNN-nek Haffner.
“Kihúztam egyet, és elolvastam. Rájöttem, hogy ezeket olyan emberek váltották, akik valószínűleg már nem élnek. A kapcsolatokról és a családi drámákról szólt – nagyon személyes volt.” Valóban… Annyira személyes levelek voltak, hogy Sarah abbahagyta az olvasást, mert úgy érezte, megsértette a levélváltók magánéletét. „Olyan volt, mint egy film” – teszi hozzá Haffner.
Az elolvasott levél ugyanis arról szólt, ahogy az egyik testvér a szerelméért küzd… Sarah ekkor már pontosan tudta: bárhogy is, de boldog véget szeretne a történetnek. Lois Anne Schafer és Frank Rosen története valóban egy örömteli és boldog, ugyanis 1949-ben összeházasodtak, három gyermekük született – Rachel volt a legidősebb –, és együtt voltak egészen Lois 1996-os haláláig, 47 évig éltek példás házasságban. Egy biztos volt: a leveleket vissza kellett juttatnia a családnak.
Általában a csomagok tulajdonosaikhoz történő visszajuttatása meglehetősen egyszerű: a nem értéktárgyakat egyenesen a dallasi raktárba szállítják, ott felveszik a készletbe, míg a nagy értékű cikkek 24 órás türelmi időt kapnak azon a repülőtéren, ahol megtalálják őket. Az olyan ügynökök, mint például Haffner, megkeresik a tételen található azonosítókat, majd hozzáillesztik a nevet az utasfoglaláshoz. Csak egy probléma volt: az egyetlen név az egész levélkötegben egy Rachel DeGolia volt – ám ő pont nem volt a járaton. Ennek ellenére Haffner és kollégái mindent megtettek: átfésülték az utasadatokat, de nem találtak Rachel DeGoliáról szóló feljegyzést. Két vagy három évnyi adatot is átvizsgáltak, de gondolták, a világjárvány miatt nem utazott. Hiába próbálták párosítani a levélben szereplő neveket a családnevével, Rachelé nyilvánvalóan egy házassággal szerzett vezetéknév… Egy hét keresés után Haffner letért a megszokott útról, és úgy döntött, hogy a Southwest adatbázis helyett inkább a Google-höz fordul. Ott talált részleteket egy ohiói Rachel DeGoliáról. Este 9-kor felhívta őt, aki örömzokogásban tört ki a hírek hallatán – hiszen ha az ember elhagyja a pénzét, telefonját, vagy más értéktárgyát, úgy van vele, majd lesz másik, de egy ilyen családi örökség, amihez érzelmileg is kötődsz, az pótolhatatlan. Azóta a család még inkább elmélyült az ősök levélváltásaiba, Haffnernek pedig rendkívül hálásak.